Szörnyen izgalmas és baromi érdekes nyelv

Egy dolog, ami szörnyen izgalmas és baromi érdekes VAGY Fokozás: nagyon, szörnyen, rettenetesen VAGY Mitől szörnyű, ami szörnyen érdekes? „A papával egész oximoron háborúkat vívtunk. Halálosan vicces. Ordító csend. Eredeti másolat. Igazi hamisítvány. Szándékos baleset. Szinte pontosan…” (Rém hangosan és irtó közel c. film) „Segítség, nem értem! Iszonyúan örülök. Borzasztóan tetszik. Borzalmasan szerelmes vagyok. Kegyetlenül érdekes. Rém boldog. Állati jó. Baromira kíváncsi. Ennek nincs semmi értelme. Kész szemantikai anomália. Hogy lehet valami úgy pozitív, hogy közben negatív? Hogyan lehet az öröm iszonyatos vagy éppen borzalmas?” – eshet kétségbe a makacs tudatosságú nyelvhasználó egy fiktív nyelvtanórán. A jó, a rossz alapvetően racionális értékelést adnak. Ellenben a remek, a nagyszerű, a fantasztikus, a szédületes, az iszonyú, a pocsék, a szörnyű stb. már inkább a szubjektív-emocionális értékelés nyelvi eszközei. Ha fokozni szeretnénk valami nagyszerűt, akkor megtehetjük mindenféle szózsonglőrködés nélkül így is: igazán nagyszerű, nagyon jó. Mindenki megnyugodhat, értettük, hogy jobb, mint jó, nagyszerűbb, mint nagyszerű, ámen. Persze, ha éppen a Sikoly négyszázharmadik részét nézzük, és tudjuk, hogy az a szegény szőke nő, most nem kicsit, cserébe nagyon meg fog halni, akkor akár sznoboskodhatunk is: halálnak halálával hal. Nézzük a nyelvi érték egyenletét: pozitív + pozitív = pozitív, illetve negatív + negatív + negatív = negatív. Ám ha egy napig magánnyomozóként figyeljük saját magunkat a hétköznapi nyelvhasználat során, arra a megdöbbentő tapasztalatra fogunk jutni, hogy amikor nyomatékosítani szeretnénk valamit, hogy „hűűű, ez aztán valami nagyon nagyon”, akkor túlsúlyba kerülnek a borzasztóan, szörnyen, fenemód alakvetően negatív jelentéstartalommal bíró konkrét szavaink. Negatív + pozitív = pozitív. Erre van magyarázat? Megkérdőjelezhetetlen igazságszolgáltatás ebben a kérdésben nincs, noha pszichológusok számos vizsgálatot végeztek azzal kapcsolatban, hogy a nyelvi tudatra inkább a pozitív vagy inkább a negatív eltolódás a jellemzőbb-e (l. Osgood 1969, 1980, Jing-Schmidt 2007). Jing-Schmidt az ún. negatív eltolódás elméletével magyarázza ezt a jelenséget. Azt mondja, hogy jellemzően nagyobb figyelmet kap a kellemetlen, mint a kellemes információ, sőt a negatív eseményeknek nagyobb érzelmi hatásuk van a viselkedésünkre, mint a pozitívaknak. A magyarázat evolúciós gyökerű. Az egyén a felé áradó fenyegetettség hatására védekező mechanizmust kapcsol be. A fenyegetettségre valamilyen érzelemmel reagálunk, mélyről fakad (életösztön, halálösztön?), ezért nagyobb hatást is vált ki. (Kirobbanó siker.) A fenyegetettség fogalmai a megfigyelések alapján nagyobb kognitív figyelmet keltenek, mint a „csak” kellemesek. És ez megjelenik a kifejezésekben is. Ha csak annyit mondunk, hogy kiválóan nagyszerű valami, akkor nem követelünk magunktól különösebb mentális erőfeszítést. Kiváltott hatás? Kicsit több, mint nulla. De ha ellentétes előjelű szóval állítunk kontrasztba valamit, akkor - mint az elektromos kisülés -, villámként cikázik a kimondani szánt gondolat. Igen, pontosan ott a feszültség a nyelvi szerkezeten belül. Az észveszejtően csinos, eszméletlen okos, haláli izgalmas, na és persze a szleng végtelen arzenálja (pl. kurva jó, kibaszott érdekes) által kifejezett értékelésekben az előjelek felcserélődnek, amikor a leíró tartalom kiürül a konkrét szóból. (Hiszen mi érdekes van egy baromban?) A negatív töltet fokozott intenzitását visszük át a szószerkezetre konkrét fogalmi tartalom nélkül. Egy tartalmas szóból kipréseljük az intenzitást, ennyi kell, a törköly pedig ott marad emlékül. Felhasználva: Székely Gábor 2007. Egy sajátos nyelvi jelenség, a fokozás. Budapest. Tinta Könyvkiadó. Péter Mihály 1991. A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Budapest. Tankönyvkiadó.