Farsang farkán

Mi jut eszünkbe a farsang szóról? Eszem-iszom, dínomdánom, buli, zene, tánc, mulatság, báli szezon, színes kavalkád, busójárás, velencei karnevál, és még sorolhatnánk. A farsang hagyományosan vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tart, ugyanis ekkor veszi kezdetét a húsvétot megelőző (és azt előkészítő) negyvennapos böjt.

A farsang jelentősége mára erősen megkopott. Ennek oka javarészt a felgyorsult élettempó és keresztény hagyományok jelentős térvesztése. A modern ember ebből is azt tartotta meg magának, ami számára a legkényelmesebb: buli, ahogy a csövön kifér, akár hamvazószerda után is! Pedig őseink számára a farsang még egészen másfajta jelentőséggel bírt, különösen az eladósorban lévő leányok várták dobogó szívvel az évnek ezen időszakát. Hogy pontosan miért is volt a farsang különleges őseinknek, arról sokat elárulnak a fennmaradt szólások és közmondások. Nézzük meg, hogy mi mindent őriztek meg számunkra a régi korok embereinek életéből!

Míg napjainkban a fiatalok ismerkedésének, szerelmi kalandjainak csak a szülők regulázó szavai vagy a fiatalok munkahelyi kötelezettségei szabnak gátat, addig a hagyományos falusi kultúrában a farsangi időszak volt az ismerkedés, leánykérés, házasodás ideje. Úgy tartották, hogy aki farsangkor nem talál magának párt, annak a következő farsangig kell várnia újabb lehetőségekre. Ezt a gondolatot őrzi a kimaradt a farsangból szólás: eredetileg arra utalt, amikor egy lánynak abban az évben nem sikerült férjhez mennie, de ironikusan arra is szokták mondani, aki (a farsangtól függetlenül) kimaradt valami jóból. Érdekes módon találkozhatunk olyan nyelvben konzervált vélekedéssel is, ami mindennek ellentmond. A farsangon kívül is esik leányvásár közmondás például vigasztalja a pártában maradt lányokat, hiszen még találhatnak maguknak párt az év folyamán, a farsangi időszak után is. Itt is megfigyelhető a népi bölcsesség átvitt értelemben való használata: azok számára is vigasztalásul szolgálhat, akik azt hitték, hogy valamiről lemaradtak.

Ugyancsak a télutó ismerkedős-házasodós jellegét örökítette meg a koros szegény lánynak mindig rövid a farsang közmondás. A pártában maradt lányok bántó kigúnyolása ez, hiszen annak a hajadonnak, aki szegény is, meg már idős is, nem lehet elég hosszú a farsang a pártalálásra. Ugyanakkor a szép hozománnyal rendelkező leányoknak kevésbé kellett aggódniuk a férjhez menés miatt, erre utal a gazdag leánynak böjtben is esik farsang. Tágabb értelemben azt is jelenti ez a bölcsesség, hogy a gazdagok mindent megkaphatnak, hiszen pénzen minden megvásárolható. Sajnos nem tudjuk nem észrevenni, hogy ezek a régi bölcsességek nem éppen a romantikus szerelem oldaláról közelítenek a farsangi pártaláláshoz.

Léteznek azonban olyan télutóhoz kapcsolódó közmondások is, melyek már eleve metaforikusan értelmezik a farsanghoz kapcsolódó megfigyeléseket. A fent említett bölcsességekhez képest jóval elterjedtebb, a köznyelvben is meghonosodott mondás a minden farsangnak van egy böjtje, vagyis a jó után mindig valami rossz következik. Itt komoly tanító szándékot is felfedezhetünk a szavak mögött: a túlzásba vitt mulatást, lustálkodást vagy egyéb luxustevékenységet az ember jóval később nyögi, amikor az elpazarolt időre vagy pénzre valóban égető szüksége lenne. Hasonló gondolatot örökít meg a rövid farsangnak hosszú a böjtje közmondás, mely ugyancsak arra figyelmeztet, hogy a felelőtlen pazarlásnak rossz vége lesz.

Végezetül megemlítünk egy mára jórészt kihalt, népnyelvi szólást: farsang farkán csúszik a szán. Ebben kár lenne bármilyen bölcsességet keresni, mert nincs benne. A népnyelv a farsang három utolsó napját (a hamvazószerda előtti vasárnapot, hétfőt és keddet) nevezi farsangfarkának. Régen ebben a három napban volt a legnagyobb dínomdánom, hiszen már az ajtón kopogtatott a negyvennapos böjt. Hogy miért éppen a szán csúszott a farsang farkán? Feltehetőleg azért, mert a vidám farsangi hangulatú szánkózás is kedvelt mulatság volt a tánc és az eszem-iszom mellett.

Farsangfarka egyébként idén február 26. és 28. közé esik, március elsején pedig hamvazószerdával beköszönt a negyven napos böjti időszak. 

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 413.

Az orrbavágásról

Mi sem vagyunk az agresszió hívei, de azért mindennek van határa. :)

Újévi nyelvverkli

Ha új év, akkor új nyelv? Te is felvetted az újévi fogadalmaid közé, hogy 2017-ben végre (rendesen) megtanulsz egy (vagy egy újabb) idegen nyelvet? Nos, ha kész vagy az időd mellett pénzt is ráfordítani a projektedre, akkor bizony bőven van miből válogatnod. A kínálat most, a tél közepén is ugyanolyan széles, mint a tavaszi-nyári reklámhadjárat idején: mehetünk belföldi, külföldi, egyéni, páros, csoportos, intenzív, fél intenzív, de akár szuper intenzív tanfolyamra is. Hogy ezek közül mi a jó nekünk, azt csak halványan sejtjük, ha egyáltalán van ilyen irányú ötletünk. Íme néhány fogódzó a kurzusválasztáshoz!

Kell-e ehhez külföld?

A nyelvtanulás mai elterjedt tanfolyamos-magántanáros formája viszonylag újkeletű. Évszázadokon keresztül az volt a bevett gyakorlat, hogy a szülők elküldték gyermeküket idegen nyelvterületre egy családhoz (mely lehetett akár a szomszéd németajkú faluban is), ahol a fiatal egy-két év alatt magába szívhatta az ottani nyelvet. Senki sem törte a fejét azon, hogy ez hogyan megy végbe a gyermek fejében, vagy hogy miért sikerült az egyik nebulónak, a másiknak pedig miért nem. Csak a múlt század ’60-as éveitől kezdték kialakítani a nyelvtanítás mai értelemben vett módszertanát, mely nem kis részben köszönhető a pszicholingvisztika fejlődésének. Persze ez nem ment egyik pillanatról a másikra. A mai magyar ötvenesek például szívesen sztoriznak arról, hogy úgy kellett bemagolniuk szövegeket és kaptak jó jegyeket az iskolában a(z elsősorban orosz) nyelvórán, hogy egy szót sem értettek az egészből.

Az alkalmazott nyelvészet fejlődésének és az igény növekedésének köszönhetően mára megszámlálhatatlanul sok, remek oktatási anyag és szakember áll a nyelvtanulók rendelkezésére. Nem baj tehát, ha nincs lehetőségünk arra, hogy külföldön tanuljunk nyelvet. Sőt, egyes szakemberek állítják, hogy célszerű először elsajátítani a nyelv alapjait, és csak alapfok után belevetni magunkat egy idegen nyelvű környezetbe. Ezt azzal indokolják, hogy az idegen ajkúak beszéde a kezdő nyelvtanuló számára először csak hangok egymásutánja, melyből nem tud szavakat vagy jelentéseket elkülöníteni. Ha azonban megfelelő részletekben adagoljuk az idegen nyelvet, az szépen felépül a nyelvtanuló agyában, és ehhez nem feltétlenül szükséges külföldre mennie. Ugyanakkor a külföldön történő nyelvtanulásnak van egy óriási előnye: anyanyelvű beszélőkkel kommunikálva kénytelenek vagyunk használni a célnyelvet.

Jobb az anyanyelvű tanár?

Az anyanyelvűek mindenkor a leghitelesebb képviselői egy nyelvnek. Az idegen nyelv kifejezésbeli sajátosságait, a dialektusokat és egyéb finomságokat (pl. káromkodást, becézést, hezitálást és persze a kiejtést) igazán csak anyanyelvűektől tanulhatjuk meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy például egy angol anyanyelvű tanár minden tekintetben jobb választás, mint egy magyar anyanyelvű angoltanár. Utóbbinak ugyanis van egy nagy előnye az anyanyelvű tanárral szemben: ő maga is tanulta a nyelvet, ezért ismeri a saját anyanyelve és a célnyelv közötti eltéréseket és az ezekből adódó nehézségeket. Úgy is mondhatnánk, hogy a nem anyanyelvű tanár kontrasztív szempontokat is figyelembe vesz: tudja, hogy miért nehéz egy magyarnak azt a bizonyos nyelvet tanulni, ezért felhívhatja a nyelvtanuló figyelmét ezekre a csapdákra, például a hamis barátokra vagy a kiejtési nehézségekre.

Egyedül vagy csoportosan?

Az egyéni és csoportos nyelvtanulásnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Akivel egyedül foglalkozik egy tanár, arra több figyelem jut, így jobban rá van kényszerítve arra, hogy óráról-órára készüljön, és hogy megszólaljon a célnyelven. Emellett a tanár tudja úgy alakítani az órát, hogy az maximálisan megfeleljen a tanuló egyéni igényeinek, hiszen nem kell megosztania a figyelmét több ember között.

Mindez nagyon jól hangzik, de akkor miért mennénk csoportos tanfolyamra? Többek között azért, mert a csoport tagjai motiválni tudják egymást például azzal, hogy egészséges verseny alakul ki közöttük. Emellett a legtöbb csoportos tanfolyami óra adott időpontban történik és a fix órarendi beosztás sokakat késztet rendszeres tanulásra, miközben a magánórák időpontja sokszor tologatható, így a készülés is azzá válik.

Általában elmondható, hogy a csoportos nyelvtanulás az extrovertált, társasági emberek műfaja, míg az egyéni órákon a zárkózottabbak is hamar érhetnek el sikereket. Lehet azonban, hogy egy kevésbé társasági ember számára pont azért jobb a csoportos óra, mert itt megnyílhat, új helyzetekben tapasztalhatja meg a nyelvhasználat módjait és új barátokra tehet szert. Egy dolgot azért nem árt megszívlelni: ha gyermekünk valamiért megbukott az iskolában idegen nyelvből, ne írassuk be csoportos nyelvtanfolyamra! A legtöbb gyerek ugyanis azért bukik meg, mert nem jutott rá elég figyelem a tanórákon és valahol elveszett a leadott anyag sűrűjében.

A tanár

A tanulási folyamat szempontjából kulcsfontosságú a tanár személye és az általa képviselt módszertan. Tanfolyamra jelentkezéskor célszerű megtudni, hogy ki lesz az oktató. Ha erre lehetőség van, találkozzunk leendő tanárunkkal! Sokkal könnyebb egy számunkra szimpatikus embertől tanulni, mint ha óráról-órára le kellene küzdenünk ellenérzéseinket. Azt is célszerű megérdeklődni, hogy a tanár milyen nyelvtanulási módszerben hisz, mit gondol például a magyar nyelv használatáról az idegen nyelvi órán, vagy hogy mire helyezi a hangsúlyt: a kommunikációra és a szituációkra vagy pedig a nyelvtanra. Az sem közömbös, hogy az illető tanár élt-e külföldön hosszabb-rövidebb ideig (ideális esetben igen), vagy hogy az adott nyelv mely változatát beszéli (például amerikai angolt vagy brit angolt).

Mi is kellünk hozzá!

Nem elég óráról-órára odaülni a csoportba vagy a tanár mellé és figyelni nagy szemekkel. Nagyon fontos, hogy a megtanultakat aktívan használjuk, továbbgondoljuk, ismételjük. Ma már rengeteg lehetőségünk van arra, hogy órán kívül is idegen nyelvű hatásoknak tegyük ki magunkat például dalszövegek, filmek, külföldi chatpartnerek által. Egy külföldön végzett nyelvtanfolyam is csak úgy ér valamit, ha az órák között nem a szobánkban kuksolunk, hanem keressük a lehetőségeket, hogy emberekkel és helyzetekkel találkozunk, akiket és amiket meg kell értenünk. Éljünk a lehetőségeinkkel!

Egy hasonlat a magyar nyelvről

Nyáron ruhádat, télen tarisznyádat

Mit lát a télből a modern ember? A szállongó hópihéket, ha kinéz az iroda ablakán? Karácsonyi égőket a szomszéd kerítésén? A legújabb kabátdivatot? Netán a fűtésszámlát? Mindez a télhez tartozik, mégsem mondhatjuk, hogy ennyiből áll a leghidegebb évszak. A fagy, a metszően hideg szél, a kevés napfény és a korai sötétedés mind-mind visszahatnak a mai ember hangulatára, de már korántsem határozzák meg az életünket olyan nagy mértékben, mint őseinkét mondjuk egy évszázaddal ezelőtt. Még akkor sem, ha a hőmérő higanyszála most mínusz húsz fok alá süllyed az ország számos területén.

Milyen volt a tél például a parasztság számára? A küzdelem ideje, mégpedig a bőr alá is bemászó, fagyos hideg ellen (nem volt például gázkonvektoruk, ami egy gombnyomásra meleget varázsolt volna, „csak” búbos kemencéjük). Ugyanakkor a tél a pihenés és szórakozás időszaka is volt az egész éves kemény mezei munka után (legfeljebb a fonás és a kukoricamorzsolás voltak a télre időzíthető tennivalók). A falu lakói sokkal szorosabb kapcsolatban éltek a természettel, mint mi, szinte együtt lélegeztek vele, így könnyebben meglátták a természeti erők és az emberek működése közötti kapcsolatokat. Ennek köszönhetjük azt a megannyi bölcsességet, amely ránk maradt őseinktől nyelvi fordulatokba zárva. Íme néhány népi mondás azok közül, amelyeket a zimankós évszak ihletett, de nagyrészt már kivesztek nyelvünkből!

A paraszti élet télen pihenősebb jellegével függ össze a télben éli világát a paraszt közmondás. Ekkor a ház körüli munkák és az állatok gondozása mellett jutott idő a szomszédolásra is. Nem véletlen, hogy a legtöbb népszokás a téli időszakhoz kötődik, és hogy a mulatságokat, lakodalmakat is ilyenkor tartották. Ugyancsak ide kapcsolódik a télen kapálna, nyáron fonna szólás, melyet a lusta, dolgozni nem akaró emberre mondtak. Leginkább azokat a lányokat, asszonyokat gúnyolták így, akik mindig azt akarták csinálni, amit éppen nem lehetett, hogy ezzel leplezzék lustaságukat.

Az ember téli, illetve nyári szükségleteinek kontrasztjából született a következő szólás: télben két szakács, egy kulcsár, nyárban két kulcsár, egy szakács. Ez a nyelvünkből sajnos már kiveszett mondás a modern ember számára talán rejtjeles üzenetként hat, pedig csupán egy egyszerű megfigyelést tartalmaz: az ember télen többet eszik, nyáron pedig többet iszik. Ugyancsak a test téli és nyári igényei ihlették azt a bölcsességet, hogy Télen kenyeredet, nyáron ruhádat el ne hagyd! E közmondásnak számos változata élt és helyenként még ma is él az idősebbek emlékezetében, pl. Se télben szalonnát, se nyárban bundáját el ne haggya az okos. Még e sorok írója is emlékszik, hogy megboldogult nagyapja a következő szavakkal okította, ha nyári estéken nem tartott magánál egy könnyebb kardigánt a hűvös ellen: Nyáron ruhádat, télen tarisznyádat el ne hagyd! Valóban megszívlelendő tanács, hogy ha éppen nem otthon tartózkodunk, akkor télen az ennivalóra, nyáron a melegebb ruhára kell jobban odafigyelnünk. Tágabb értelemben a fenti közmondás azt tanácsolja, hogy mindig előre készüljünk fel a váratlan helyzetekre.

Léteznek olyan népi bölcsességek is, melyek nem kapcsolódnak szorosan a parasztság téli életmódjához, hanem már egy elvontabb jelentést hordoznak. Hét tél, hét nyár megpróbálja őket – mondták az idősebbek, ha két fiatal összekerült a faluban. Egy-egy település zárt közösségében minden párválasztást nagy érdeklődés kísért, sőt, a házasság első éveiben is árgus szemmel figyelték, hogy sikerült-e például a fiatalasszonynak beilleszkednie az új családba. Akár jól kijöttek, akár veszekedtek az ifjú házasok, az idősek csak legyintettek, hogy majd hét tél, hét nyár, és aztán kiderül, hogy a fiatalok kiállták-e a házasság próbáját. Ugyancsak elvontabb jelentést hordoz az a bölcsesség, hogy a tél tél, de a szél szél. Ez a számunkra talán egyszerű szóismétlésnek tűnő közmondás arra utal, hogy a nehézségekhez (például a télhez) hozzá lehet szokni, hiszen nem éri az embert felkészületlenül, ám a váratlan nehézségekkel (például a hirtelen feltámadó, jeges széllel) szemben az ember jóval védtelenebb. Mindez igaz az élet viharaiban is.

Vajon ezek a „téli” szólások és közmondások számunkra is bírnak még hasznos információkkal? Mindenképpen, mert bár életmódunk (például a munkavégzésünk) részben függetlenedett a természet körforgásától, testünk és lelkünk igenis kölcsönhatásban van az évszakok ciklikusságával. Így például nem túl célszerű hideg téli időben fogyókúrázni (télben két szakács, egy kulcsár), nyáron kiskabát vagy kardigán nélkül elindulni (nyáron ruhádat, télen tarisznyádat el ne hagyd), és rosszul időzített tevékenységeket végezni, mondjuk télen paradicsomot ültetni. J

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 1349.

Ami a nyelvtanulást illeti...

Az újévi fogadalmaid között szerepel, hogy végre rászánod az időt (esetleg a pénzt) és végre rendesen megtanulsz egy (vagy egy újabb) idegen nyelvet? Nagyon drukkolunk neked! 

Ugyanakkor ne hagyd, hogy a kezdeti lelkesedésed alábbhagyjon, ha mégsem megy olyan könnyen és flottul, ahogy azt előre elképzelted! G. B. Shaw-nál neked biztosan jobban megy. :)

A biztatáson túl hamarosan tippekkel is igyekszünk majd segíteni, hogy az újévi nagy elhatározásodat siker koronázza! ;)

A kövér kakaó esete

Mi a közös a következő kifejezésekben? Savanyú tejszín, csendes ásványvíz, alacsony kövér kakaó. Erre hagynék időt.

Nem, nem egy új, gasztronómiai ihletésű Disney-rajzfilm karakterei ők. Nem is egy modern (fogyasztói társadalom ihlette) indiánregény szereplői. A posztmodern költemény első soraira gyanakvóknak üzenem, hogy én is erre tippelnék első körben, de nem, még csak nem is valamiféle furcsa versből idéztünk.

Hát akkor miféle szavak ezek? Senki többet?

Na, jó, elárulom. Ez a három csodabogár nem más, mint három import élelmiszer, magyar boltok polcairól. És még egy dolog összeköti őket: az eredeti termék leírásának fordítója egyikük esetében sem vette a fáradságot, hogy rendesen magyarra fordítsa őket − ha egyáltalán élő ember, nem pedig egy gép végezte el a „munkát”. Még idegen nyelven sem kell beszélnünk ahhoz, hogy kitaláljuk, milyen termékek bújhatnak meg a különös fedőnevek mögött, most mégis kicsit elővesszük angol nyelvtudásunkat, hogy tisztázzuk a dolgot.

Gondolom, nem árulok el titkot azzal, hogy mindhárom terméknév esetében a tükörfordítás tipikus hibájával kell szembesülnünk. A „savanyú tejszín” az angol sour cream kifejezés tükörfordítása. Bár egy az egyben nem tudjuk megfeleltetni magyar élelmiszernek a sour creamet, azért leginkább mégiscsak a magyar tejfölhöz áll legközelebb, ezért helyesen így kellene fordítanunk.  Hasonló módon a „csendes ásványvíz” sem azért kapta ezt az ékes jelzőt, mert személyiségét tekintve hallgatag vagy nem szól vissza, hanem mert a szénsavmentes ásványvíz angol megfelelőjében (still mineral water) a still valóban hordoz „csendes” jelentést, ebben a szóösszetételben azonban nem ezt jelenti, ezért vétek így fordítani. Az „alacsony kövér kakaó” pedig se nem alacsony (low), se nem kövér (fat), hanem alacsony zsírtartalmú (low-fat). De legalább kakaó…

Sajnos az ilyen magyartalanságok igen gyakoriak a termékleírásokban, most mégsem említenénk több példát, hanem hagyjuk, hogy mindenki magának fedezze fel őket. Ha fel tudjuk fogni viccesen, akkor akár egy új szabadidős tevékenység is válhat abból, hogy vásárlás közben nemcsak az árakra és a lejárati dátumra figyelünk, hanem „mókás” tükörfordítások után kutatunk a boltok polcai között. Jó keresgélést, vidám perceket kívánunk hozzá!

(A kevésbé kalandvágyóknak, és az online vásárlás kedvelőinek pedig ajánljuk a félrefordításokat gyűjtögető oldalakat és blogokat. Például ezt itt.)

Egy bátorító gondolat

Íme egy bátorító gondolat mindazoknak, akik szeretnének helyesen írni, és néha elfelejtik, hogy azért nem kell a kardunkba dőlnünk, ha néha nem sikerül. :)

Lesz még nekem karácsonyom

A népi hagyományban a karácsonynak kiemelt szerepe volt. Népszokások, hiedelmek, étkezési megkötések egész garmadája kapcsolódott ehhez az ünnepkörhöz. Bár az akkoriban komoly jelentőséggel bíró rituálék mára hagyománnyá szelídültek, nyelvünk számos ezzel kapcsolatos népszokást, népi megfigyelést őriz, melyek szólások és közmondások formájában élnek tovább. Lássuk, hogy melyek ezek!

Három olyan népi megfigyelést emelnénk ki, melyek az időjárással kapcsolatosak, és máig élénken élnek a magyar nyelvben. A fekete karácsony, fehér húsvét közmondás tulajdonképpen azt állapítja meg, hogy ha karácsonykor (vagyis amikor az ideje van) nem hullik hó, akkor húsvétkor bizonyosan fog, de legalábbis nagyon hideg lesz. Ugyanezt a megfigyelést sűríti magába a meleg karácsony, hideg húsvét. A majdani karácsonyi klíma megjóslását segíti a Katalin kopog, karácsony locsog közmondás: ha november 25-én, Katalin napján fagy van (kopog a jég), akkor karácsonykor enyhe, lucskos, sáros idő várható. Az évszázados tapasztalatok igazolták ezeket a természeti megfigyeléseket.

A paraszti kultúrában a karácsonyt a húsvéthoz hasonlóan böjt előzte meg, amikor bizonyos napokon következetesen tartózkodtak a húsfogyasztástól. Mivel ez a nagyböjthöz képest rövidebb és kevesebb lemondással járó időszak volt, ezért kisböjtnek vagy adventböjtnek is nevezték. Nem csoda hát, hogy nagy várakozás előzte meg Krisztus születésének ünnepét, amikor jókat lehetett enni, jöttek a betlehemesek, és a fiúk mehettek kántálni a házakhoz. A felfokozott várakozás és az ünnep kellemes volta csakhamar elszakadt a szó szerinti jelentéstől, így a karácsony nyelvünk kognitív metaforáiban olyan jó, boldog időszakot jelöl, amelyre sokat kell várni, de megéri. Így a lesz még nekem karácsonyom szólást „lesz még nekem jó dolgom” értelemben használták, ma azonban csak ritkán hallhatjuk, és inkább az idősebb korosztály képviselőitől. Ugyanezt a jelentést hordozza az ismertebb, és egyben megengedő, kedveskedő szólás, a neki is legyen egyszer karácsonya, melyet „legyen már egyszer neki is jó dolga, hadd örüljön” értelemben használnak. Ironikusabb, kétkedést kifejező a következő szólás: az lesz soká, meg a karácsony. Jelentése: abból a dologból, amire ezt mondják, nem lesz semmi, vagy legalábbis nem egyhamar. Ez a mondás a karácsonyt a nagyon sokára elérkező dolgokkal azonosítja.

Népszokást említ a késő karácsony után kántálni kifejezés. Karácsony napján volt szokás, hogy a legények vagy a fiatal fiúk kántáltak, vagyis házról házra jártak és beköszöntek az ottlakókhoz, majd karácsonyi énekeket énekeltek és jókívánságokat mondtak. Cserébe süteménnyel vagy más elemózsiával kínálták őket. Ezt a közmondást olyankor használják, ha valaki egy már megtörtént esemény után, megkésve akar segíteni vagy kér segítséget valamilyen probléma megoldásában. Ugyancsak jellemző, karácsony idején végzett tevékenységet örökít meg a kapós, mint karácsonykor a famozsár szóláshasonlat. Az ünnepi étkek, sütemények gyakran tartalmaztak mákot és diót, ezért karácsony idején sokat volt használatban a famozsár. Nem véletlen tehát, hogy ezt a kifejezést tréfálkozva használták olyan dologra (vagy akár személyre), amire hirtelen nagy igény mutatkozott.

Hogy az ünnepkör talán legjellemzőbb, központi objektuma se maradjon ki a sorból, nyelvelő időutazásunkat egy karácsonyfás mondással zárjuk. A ma is közismert, úgy néz ki, mint egy karácsonyfa szóláshasonlatot lényegében „ízléstelen, giccses” értelemben használjuk ironikusan, főként nőkre. Ez a szólás abból alakulhatott ki, hogy a karácsonyfákra gyakran mindenféle díszt felaggatnak, és ezek nem feltétlenül passzolnak egymáshoz. De legyen bár kicsit szedett-vedett vagy giccses, mégis mindenkinek az otthoni karácsonyfája a legszebb.

_{A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris}

"Haláli" közmondások

Ha elérkezik az október vége, november eleje, akkor eljött az idő, hogy kedves halottainkra emlékezzünk. Még ezzel együtt is gyakran tapasztalhatjuk, hogy a mai kor embere számára a halál sokszor tabu, de legalábbis kellemetlen téma. Pedig az egy vagy akár két századdal előttünk élt elődeink életében az elmúlás az élet természetes velejárójaként jelent meg - természetesen a halálhoz kapcsolódó babonákkal és hiedelmekkel együtt.

Ma már közhelyként emlegetjük, hogy régen az idős vagy beteg emberek, nem ritkán gyerekek, az otthonukban betegeskedtek és haltak meg, sőt, a halott felravatalozására is az otthon falai között kerülhetett sor. Így a halál a családi élet része volt, a különböző korú családtagok közvetlen tapasztalatokat szerezhettek az elmúlásról. Ezek a tapasztalatok szép lassan beépültek a közmondásokba, és már nem csak a halállal kapcsolatos szituációkra vonatkoztatták őket, hanem akár tréfálkozás közben is előkerülhettek. 

A halállal kapcsolatos egyik alapvető tapasztalat a véglegesség, visszafordíthatatlanság. Ezt a gondolattársítást őrzi a halottat nem hozzák vissza a temetőből közmondásunk, mely arra figyelmeztet, hogy senki se akarja meg nem történtté tenni, ami megtörtént, és amin már nem lehet változtatni. Utalhatunk vele komoly, visszafordíthatatlan életeseményre, de baráti társaságban viccelődve is használhatjuk, például ha valamit illetéktelenül felfaltunk. 

A jó halottnak semmi baja sincs - mondták vigasztalásul az elhunyt hozzátartozóinak, hiszen aki meghalt, az már békességben van, nem kínozzák földi szenvedések. Ugyanakkor a halottnak más tekintetben is kijárt a nyugalom: a hagyományos közösség komolyan gondolta, hogy az elhunyt nyugodjon békében. A néphagyomány számos szokást megőrzött, mely az eltávozott lélek visszatérését volt hivatott megakadályozni. Ezek egyike, hogy nem illett felemlegetni az elhunyt rossz tulajdonságait. Tehát: halottról jót vagy semmit.

Végül lássunk egy olyan közmondást, mely csak közvetetten kapcsolódik a halállal kapcsolatos tapasztalatokhoz. Minden halottnak kijárt az alapvető végtisztesség, így a szemfedő és az elhantolás - míg a temetés már nem minden esetben. A szemfedő tehát alanyi jogon kijárt minden elhunytnak, a múltjára való tekintet nélkül. Halottról szemfödelet, koldustól botot - mondták megrovóan és elítélően azokra, akik megfosztották az embereket a számukra legfontosabb, legalapvetőbb dolgoktól (is).  

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 552-554. old.

A vandalizmus még mindig lehet szó-rakoztató

Lehet elítélni, rosszallani, bosszankodni, rendőrért kiáltani, de a helyzet az, hogy a vandalizmusnak van egy olyan bohó válfaja, mely nélkül jó pár mosollyal szegényebbek lennénk. Gyakran ide tartozik a szavakkal játszó vandalizmus is, mely már-már nyelvi játéknak is beillik. Erről olvashattatok egy rövid bevezetőt és néhány példát az első cikkben.  Most két további szó-rakoztató gyöngyszemet tárunk a nagyérdemű elé. 

3. A félrevezető

Budapesten és országszerte is egyre sokasodnak azok a multifunkciós kocsmák és kávézók, ahol már nem csak sörözni és kávézni lehet, de biciklit szereltetni, lézerharcolni, könyvet olvasgatni és vásárolni is. Még hosszan sorolhatnánk az egyéb funkciókkal kombinált vendéglátóipari egységeket, de nem tesszük. Viszont ezek után nem lenne meglepő, ha valaki olyan ötlettel állna elő, hogy reménybeli sörözőjét egy számítástechnikai szakbolttal házasítja össze. Könnyen hihetjük azt, hogy ez a terv már meg is valósult, midőn a következő tábla mellett sétálunk el az utcán: 

Mert ugyan miért ne férne meg egymás mellett egy alaplapcsere és egy gyöngyöző pohár világos, egy poháralátétnek is kiváló egérpad, vagy egy RÉSZEGYSÉG és egy csöppnyi RÉSZEGSÉG?

4. A térképátírós

Nos, kérem, miért ne hívhatnának egy települést SÓŐSNYARALÓNAK? Kérdezem ezt egy olyan országban, ahol rengeteg mókás nevű falu található. Hogy csak néhányat említsünk: Rum, Ökörítófülpös, Makkoshotyka, Tinnye, Penészlek*, Bugyi, Heréd, Beled... Némi megerőltetéssel még településtörténetet is tudunk keríteni a botcsinálta falunévhez, például olyasmit, hogy a 13. században V. István adományozta ezt a nevet az ősi sótermelő vidéken fekvő településnek. 

Igen ám, csakhogy ezt a település(rész)t valójában SZŐLŐSNYARALÓnak hívják, Sülysáp városának részét képezi, és lakóinak esze ágában sincs máshogy hívni lakóhelyüket. Éppen ezért ők valószínűleg nem értékelik annyira a szó-rakozó vandálok sajátos humorát...

*A településnevek forrása itt található. 

A valóság tükre: a nyelv

A nyelvtanulók sokszor megrökönyödve tapasztalják, hogy bizonyos dolgok, melyekre az ő anyanyelvükben csak egy szó van, más nyelvekben sokféleképpen kifejezhetők és fordítva. Bár ezek az idegen nyelvben található kifejezések sokszor nagyon hasonló jelentést hordoznak, mégsem feltétlenül szinonímák. Például a magyar fa szót a német és az angol is kétféleképpen fejezi ki: míg a Baum és tree a fás szárú növényt, addig a Holz és a wood szavak a faanyagot jelölik.

Példaként említhetjük az utazás fogalomkörét is. Az angolban ugyanis a journey, trip, travel, cruise, tour szavak mind valamiféle utazást jelölnek, ám ezek mind időtartamukban, mind a megtett út hosszúsága alapján eltérnek egymástól. A trip például általában rövidebb utazást jelöl, mint a travel. Persze a magyarban is beszélhetünk kirándulásról, túráról, nyaralásról, kóborlásról, vándorlásról. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy az egyik nyelv szegényesebb kifejezőkészséggel rendelkezik, mint a másik. Csak az okoz nehézséget, hogy pl. az utazással kapcsolatos kifejezések az angolban és a magyarban nem feleltethetők meg egymásnak maradéktalanul. Az angolban például nincs igazán szó arra, hogy osztálykirándulás, a magyar nyelvtanulónak pedig az jelent problémát, hogy a trip, journey és travel szavakat lefordítani nem tudja, csak körülírni a jelentések közötti különbséget.

De mi okozza ezeket a különbségeket? Mindenekelőtt az, hogy a nyelveket emberek beszélik, a különböző népekhez, nemzetekhez tartozó emberek pedig nagyon eltérő körülmények között élhetnek. A beszélőket körülvevő anyagi világot nevezzük nyelven kívüli valóságnak. Ez erőteljesen befolyásolja azt, hogy a beszélők mit szeretnének egyáltalán kifejezni. Különösen igaz volt ez az írásbeliség kezdete előtt. Gondoljunk csak bele: ami nincs a közvetlen fizikai környezetemben vagy nem kell róla gondolkodnom, arra nem fogok használni semmilyen szót.

A felismerést, miszerint minden nyelv más fogalmak alapján osztja fel a világot, különös szeretettel hangoztatták a relativista nyelvészek a huszadik század első évtizedeiben. Az elgondolás annyira lázba hozott néhány kutatót, hogy egyes nyelvek szókincse körül egész mítoszok alakultak ki. Máig közismert tévhit, hogy az eszkimó nyelvben több tucat kifejezés létezik a hó különböző fajtáira, mivel az eszkimók a hó többféle megjelenési formájával találkoznak nap mint nap[1]. Valójában azonban nekik sincs több hóval kapcsolatos szavuk, mint más népcsoportoknak. A mítosz kialakulását egyrészt az okozhatta, hogy az eszkimó nyelv nem egységes, így a különböző nyelvjárásokban eltérő szavakat használnak a hó ugyanazon fajtájára. Másrészt úgy terjedhetett el ez a tévhit, hogy a szakirodalmakban egymásra hivatkozgató antropológusok és nyelvészek igyekezetükben elírtak egy-két számot…

Mindebből számunkra csak egy fontos igazán: ne lepődjünk meg, és ne méltatlankodjunk, ha nyelvtanuláskor néhány kifejezést nem tudunk egy az egyben lefordítani magyarra. Az angol Christmas pudding ugyanis nem azonos a mi tejből főzött sűrű krémünkkel, hanem tele van aszalt gyümölcsökkel. A szintén angolszász kultúrkörhöz kötődő Christmas crackert[2] pedig csak körülírni tudjuk, mivel nálunk ilyen nincs. De aggodalomra semmi ok. Az angolok ugyanis a mi pörkölt, töltött káposzta, lángos, töltött dagadó, aszú szavainkkal nem tudnak mit kezdeni…

---

[1] Steven Pinker: A nyelvi ösztön: hogyan hozza létre az elme a nyelvet? Typotex, Budapest, 1999. Ford. Bocz András

[2] Az angolszász kultúrkörben a december 25-i karácsonyi ebéd elengedhetetlen része. Magyar szemmel nézve egy hatalmas, díszes papírba csomagolt szaloncukor, melyből kilóg egy madzag. A madzag meghúzásakor a cracker nagyot pukkan és kihullik belőle valamilyen kisebb ajándék, ami tipikusan papírkorona vagy egy rövid üzenet.