Életünk része: a metafora

A metafora szó elhangzásakor hajlamosak vagyunk egyből a középiskolai irodalomórákra és az ott elemzett magasröptű irodalmi művekre gondolni. Nem véletlenül. Az iskolában ugyanis jól a fejünkbe verték, hogy a metafora olyan szókép, mely „két fogalom, jel, jelentés azonosítása valamilyen közös jegy (pl. hasonlóság) vagy érintkezés” alapján. Ennek egyik első iskolapéldája volt a „piros levéltől vérző venyigék” szókapcsolat Kosztolányi Októberi táj című verséből. De amilyen szépen bebifláztuk, érettségi után olyan gyorsan ki is radíroztuk az agyunkból ezt a tudást, hogy aztán hasznosabb dolgokra fordítsuk szellemi energiáinkat. A metafora ugyanis – gondolják ma is sokan – csupán az irodalmi nyelv sajátja. Az utóbbi évtizedek nyelvészeti kutatásai azonban rávilágítottak arra, hogy a metafora nem pusztán nyelvi díszítőelem és nem csupán a szeszélyes költőelmék szüleménye, hanem annál sokkal elemibb dolog. Kövecses Zoltán A metafora című könyvében számos példán keresztül szembesíti az olvasót azzal, hogy mindennapi kifejezéseink jelentős része metaforákon alapul. Vegyünk néhány példát! Ott vagyok, ahová el akartam jutni az életben. Válaszút előtt állok. Sok mindenen ment keresztül az életben. Reméljük, hogy gyermekeinknek hosszú életpályájuk lesz. A példák alapján látható, hogy az élettel kapcsolatos kifejezések az utazás fogalmával kapcsolódnak össze a magyar nyelvben. Ennek oka Kövecses szerint a következő: „az élet mint absztrakt fogalom megértését egy konkrétabb fogalom, az utazás fogalmának felhasználása segíti elő”. Sőt, az életről csak úgy tudunk fogalmat alkotni, ha azt utazásként képzeljük el, mivel az élet fizikai értelemben nem ragadható meg, míg az utazás minden napos fizikai tapasztalat a földi halandó számára. Ezt a nyelvi jelenséget, amikor egy fogalmi tartományt (élet) egy másik fogalmi tartomány (utazás) segítségével értünk meg, a kognitív nyelvészek fogalmi metaforának (az élet egy utazás) nevezik, hiszen az elvont dolgokról való fogalomalkotást segíti elő. Ezt a jelenséget először amerikai nyelvészek fedezték fel az angolban, de a világ valószínűleg összes nyelvében, így a magyarban is jelen van. Mindez nagyon szép és jó – mondhatnák a szkeptikusok – de azért annyira nem lehet gyakori jelenség ez a fogalmi metafora, hogy túl sokat foglalkozzunk vele. Az ő figyelmükbe ajánlanám a következő példákat. A falja a könyveket és a szellemi táplálék kifejezések például jól mutatják, hogy a gondolatokat nyelvi kifejezéseinkben ételekként azonosítjuk, a gondolatok feldolgozása pedig a táplálkozás folyamatának felel meg (pl. ezt a sok tényt nehezen emésztettem meg). De említhetünk itt olyan mindennapos kifejezéseket is, mint a megcsapja az áram (ahol az áramütéssel járó kellemetlen behatás az ostorcsapás fizikai valóságán keresztül érthető meg) vagy puskaporos a hangulat (ahol a hangulat egyfajta hadszíntér). A sort természetesen hosszan folytathatnánk. Mégse haragudjunk a magyartanárunkra, hogy mindezt nem tudtuk meg tőle. Bár a fogalmi metafora sok száz éve jelen van a nyelvünkben, csak nemrég fedezték fel a nyelvészek, így még sokáig nem lesz benne sem a nyelvtan-, sem az irodalomkönyvekben. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a fogalmi metaforák a nyelv beszélőinek fejében öntudatlanul jönnek létre és válnak a mindennapi nyelvhasználat részévé – ami újabb jele annak, hogy az emberi elme csodákra képes. Nem kell hát feltétlenül íróknak és költőknek lennünk ahhoz, hogy metaforákat használjunk, hiszen a metafora gondolkodásunk egyik igen fontos építőköve. dr. Mohácsy Károly: Irodalom I. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 1999. Kövecses Zoltán: A metafora: Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe, Typotex, Budapest, 2005.