Mit ér a nyelv, ha mesterséges? - 2. rész

Mindenkinek van egy álma. És mindenkinek van egy anyanyelve. Sőt, egyeseknek kettő, három is. Akkor miért van az, hogy a mindenkiből néhánynak az az álma, hogy létrehozzon egy új nyelvet? Az első részben áttekintettük, hogy mi inspirálta a mesterséges nyelvek alkotóit, milyen két nagy csoportba oszthatók, és hogy melyek lettek a legismertebb és legsikeresebb mesterséges nyelvek. Most a dobogó legfelső fokán álló eszperantót vesszük górcső alá. 

A „nyertes”

Az eszperantót Dr. Lazar Markovics Zamenhof, lengyel orvos dolgozta ki 1887-re. Ennél is lényegesebb azonban, hogy ezután szervezkedni kezdett, sok hívet szerzett az új nyelvnek, így 1905-ben már világkongresszust is tartottak az eszperantisták. Az esperanto szó egyébként annyit jelent: ’remélő’.

           

Az eszperantó ma az egyetlen működő mesterséges nyelv. Több mint 10 millió aktív beszélője van világszerte, sőt, pár ezren anyanyelvként is beszélik, hiszen az eszperantista házaspárok gyermekei már első nyelvként is elsajátították. Emellett a leggyorsabban és legkönnyebben megtanulható élő nyelvnek tartják[1], így ma is sokan kezdik el tanulni, például a gyors nyelvvizsgaszerzés reményében[2]. Szókincse a világnyelvek, így az angol, német, francia, spanyol és orosz legismertebb szavaiból tevődik össze.

Világszerte számos eszperantó szervezet működik, melyeket az Univerzala Esperanta Asocio (UEA) nemzetközi központ fog össze. Működnek eszperantó újságok, rádióadások, de szép számban jelennek meg könyvek is ezen a nyelven. Műfordításokat és eszperantóul íródott irodalmi műveket egyaránt találunk. Magyarországon a kezdetektől fogva sok lelkes eszperantistát lehetett találni. Bárczi Géza nyelvészprofesszor például tekintélyes pártfogója volt a mozgalomnak, Kalocsay Kálmán, a Szent László Kórház főorvosa pedig lefordította Az ember tragédiáját eszperantóra[3]. 

Érdekességek

Madách Imre Az ember tragédiáját eszperantóból fordították le kínaira.

Zamenhof nyomán az eszperantó mozgalom hívei pacifista beállítottságú, lelkes emberek voltak, ezért a náci Németországban és a Szovjetunióban egyaránt üldözték őket.

A három, gyakorlatban is bevált mesterséges nyelv egyikét sem nyelvész hozta létre: Schleyer katolikus prelátus, Couturat filozófia-matematika professzor, Zamenhof szemészorvos volt.

Kuriózumként megemlítjük, hogy 1956-57-ben romanid néven egy honfitársunk, Magyar Zoltán is létrehozott egy mesterséges nyelvet.

Van-e jövőjük a mesterséges nyelveknek?

Fogas kérdés. Annyi azért elmondható, hogy a műnyelveket életre hívó humanista, naiv elképzelés mára elpárolgott, az eszperantó léte nem oldotta meg a nyelvek (és népek) közötti egyenlőtlenséget. Újonnan születő mesterséges nyelvekről nincs tudomásunk. Az eszperantó még sokáig élhet, híveinek és beszélőinek száma ma is tekintélyes, de elszórtan élnek a világban. Nyelvészeti szempontból érdekes kérdés, hogy vajon mesterséges nyelvnek tekinthető-e az eszperantó akkor is, ha már több ezren anyanyelvként sajátítják el azt. Innentől ugyanis az élő nyelv változni, alakulni kezd, akár nyelvjárásai is kialakulhatnak a világ különböző részein, ezzel pedig funkcióját veszítheti: egy belső tagolódással bíró nyelv többé nem biztosíthatja a semlegességet, a garantált kölcsönös megértést. Éppen ezért az eszperantisták igyekeznek is biztosítani a nyelv változatlanságát. Mi drukkolunk nekik.

---

[1] Szilvási László: Eszperantó – nemzetközi nyelv. Kulturális Eszperantó Szövetség, LINGVO-Studio, Budapest, 2004.

[2] http://www.eszperanto.hu/magyar2.htm

[3] Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003.

Mit ér a nyelv, ha mesterséges? - 1. rész

Mindenkinek van egy álma. És mindenkinek van egy anyanyelve. Sőt, egyeseknek kettő, három is. Akkor meg miért van az, hogy a mindenkiből néhánynak az az álma, hogy létrehozzon egy új nyelvet? Ha pedig már létrehozta, akkor ki fogja azt használni? És miért pont azt használná, ha úgyis van még a világon sok ezer másik nyelv?

Mi utánajártunk.

Békevágy és nyelvészet

Minden nyelv egyenlő – legalábbis elvben. Egyenlőek, hiszen mindegyikük önálló nyelvi rendszert alkot, ez a rendszer pedig arra hivatott, hogy beszélői ki tudják fejezni gondolataikat. Igen ám, csakhogy a nyelvek egymásra is hatnak, beszélőik időnként mind egy szálig meghalnak, esetleg az unokák már egy egészen más nyelvet tanulnak meg politikai vagy társadalmi okokból. Vagyis a nyelvek virtuális egyenlősége a gyakorlatban nem létezik: mindig a politikai, kulturális vagy társadalmi fölényben lévő ország, népcsoport nyelve az „erősebb”, a „trendi”. Mihelyt egy nyelvet szélesebb körben fogadnak el, beszélőinek száma megugrik. Ennek következtében az új fogalmak nagy része gyakran már ezen a trendi nyelven épül be a többi nyelvbe. Nemzetközi tárgyalásokon, konferenciákon az erősebb hatalom általában nyelvileg is fölénybe kerül, hiszen elvárja a kisebb vagy gyengébb államoktól, hogy a tárgyalások az ő (egyébként is elterjedtebb) nyelvén folyjanak.

A népek, nemzetek közötti társadalmi-politikai egyenlőtlenségek kiküszöbölését sokan a nyelvek közötti egyenlőtlenségek feloldásától remélték. Filozófusok, írók, matematikusok, fizikusok és egyéb gondolkodók sokasága humanista eszmék bűvöletében úgy vélte, hogy a megoldást egy mesterséges nyelv létrehozása és elterjesztése jelentené. Egy ilyen műnyelv használatba vétele és elterjedése ugyanis garantálná, hogy a politikai tárgyaló felek egyike se kerüljön fölénybe a másikkal szemben, hiszen mindketten a semleges műnyelvet használhatnák, immár egyenrangú félként. Bár ez a gondolat ma naivnak tűnhet, tény, hogy több mint száz gondolkodót ihletett mesterséges nyelvek kidolgozására.

Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy a békevágy mellett az is műnyelvek létrehozására késztette a gondolkodókat, hogy a természetes nyelvekben „hibákat” véltek felfedezni. A kifejezések homályosságát, pontatlanságát, kétértelműségét az új nyelvben igyekeztek elkerülni. Így a mesterséges nyelv a kifejezések világossága, egyértelműsége, és a logikai tökéletesség révén elvben hatékonyabban segíthette volna a világos gondolkodást, a nyelven kívüli valóság megismerését.

Egy ijesztő szópár

A mesterséges nyelveknek két fajtája van, amelyek elnevezése (a filozófiától ódzkodók számára ijesztő módon) Kant filozófiai fogalmából került át a nyelvészetbe. De aggodalomra semmi ok: az a priori és a posteriori mesterséges nyelvek között egyszerű különbséget tenni. Míg az a priori tervezetek a már létező nyelvektől független (tehát akár számok, ábrák, hangjegyek alapján készített) logikai rendszerekre épülnek, addig az a posteriori nyelvek a már meglévő nyelvekből veszik elemeiket, és azokat logikus egyszerűsítéssel gyúrják egy új nyelvi rendszerré. A XIX. századig az a priori nyelvtervezetek születtek nagyobb számban, onnantól kezdve azonban inkább a posteriori nyelveket készítettek

A dobogósok

A XX. század elejére a mesterséges nyelvek száma olyan magas lett, hogy szükségessé vált azok vizsgálata, rendezése. Ezzel a céllal alakult nemzetközi szervezet 1924-ben, és ekkortól kezdtek a nyelvészek is komolyan foglalkozni a közvetítő vagy mesterséges nyelvek tanával, vagyis az interlingvisztikával.

A sok-sok tervezet közül három olyat ismerünk, mely sikeresen átkerült a gyakorlatba is: a volapük, az ido és az eszperantó. A volapük Johann Martin Schleyer nevéhez fűződik, aki 1880-ra dolgozta ki a teljes nyelvtant, és mintegy tíz éven keresztül sikeresen toborzott híveket az új nyelvnek, majd a mozgalom az 1910-es években elhalt. Nem sokkal később, 1907-ben jelentette meg az ido tervezetét a francia Louis Couturat. Az ido-mozgalom az első világháborúig szépen növekedett, már szépirodalmi alkotásokat is létrehoztak ezen a nyelven, ám a század közepére elfogyott a lelkesedés.

Az igazi sikertörténet az eszperantóé, de miért is?

Folytatjuk...

Felhasznált irodalom: 

Kenesei István (szerk.): A nyelv és a nyelvek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004.

Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003.