A következő címkéjű bejegyzések mutatása: metafora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: metafora. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 12., szombat

Nyelv testközelben


Figyelem! A most következő passzusok a nyugalom megzavarása alkalmas, brutális nyelvi képeket tartalmazhatnak. Olvasásuk 16 év felett, és csak saját felelősségre javasolt.

Leesett az álla. De nem koppant.
Lyukat beszél a hasába. És még csak nem is vérzik.
Fúrja az oldalát a kíváncsiság. Érzéstelenítő sehol.
Töri a fejét. Már-már szilánkosra.

Ne! Kérjük, a fenti kifejezéseket NE említsék 4 éves, a rajzművészetben felettébb sziporkázó és szenvedéllyel alkotó gyermekük előtt. Pszichés fejlődésében javíthatatlan károkat okoznának. Köszönjük.

Kisgyerekek és idegennyelv-tanulók számára a fenti kifejezések önmagukban nem értelmezhetőek. Pontosabban értelmezhetőek, csak éppen előbb gondolhatnak a Gyilkos elmék (Criminal Minds) soron következő epizódja szexuális-szadista gyilkosának szövegkönyvére, mint a mindennapos nyelvhasználat bevett szófordulataira. A fenti szerkezetek állandósult szókapcsolatok, idiómák, amelyek a definíció szerint elemekből állnak, azonban az elemek külön-külön mást jelentenek, mint egységként.

A kognitív tudomány egyre szélesebb körben terjed. Új tudományterület emelkedett ki e gondolkodási keretéből: a kognitív nyelvészet. Ezen belül pedig egyre inkább érdeklődésre számot tartó területté vált: a metaforakutatás. A kognitív metaforák a nyelvhasználat szerves részét képezik ellentétben azzal a felfogással, amelyet még általános iskolában tanultunk: a metafora nem más, mint azonosításon alapuló költői eszköz. A korábban holt metaforáknak nevezett egységekről azonban a kongitív metaforaelmélet bizonyította: legfeljebb zombik, de sokkal inkább élők, amelyekbe nem csak hálni jár a lélek.

A nyelvhasználatot színesítő, gondolkodási folyamatokat közvetítő nyelvi struktúrák ezek. A mindennapi nyelvhasználat jellemzője a kreativitás és a „közhelyszerűség”. A frazémák, idiómák és kognitív metaforák a nyelv ezen két igényét elégítik ki. A kép segítségével ugyanis energiatakarékosan jutunk jóval több információhoz.

Mit mondana egy idegennyelv-tanuló, ha a nyelvvizsgán egy szóval kellene meghatároznia a következőket? 
csorog a nyála, 
kilyukad a gyomra, 
veri a nyálát, 
szedi a lábát, 
 hegyezi a fülét, 
issza a szavait, 
eszem a szívedet, 
szemére hány, 
fáj a foga valamire, 
kifolyik a szeme 
Alantas szavak gyűjteménye, zsigerig hatolnak, semmi kétség. Egy Tarantino-film kulcsszavai is lehetnének.
A frazémák idegennyelv-tanítási módszertanához jelentős mértékben járul hozzá a kognitív metaforakutatás. Megértésükhöz egy kis absztrakciós készség kell, mivel a jelentés nem kézzelfogható. Ismeretlent akarunk megragadni valami konkréttal. Valami kézzelfoghatóval. Valami – szó szerint - testközelben tapasztalhatóval.

Ha valaki kicsit is jártas (mindentudó anyukák és pszichológusok előnyben) a gyermek kognitív fejlődésének szakaszaiban, akkor ismeri a piaget-i szakaszelméletet. Ennek első fázisa a szenzomotoros szakasz. Ilyenkor a gyermek mindent a szájába vesz, kúszik, mászik, megfog, mozgat, széttrancsíroz, teljes testtel igyekszik megismerni és belakni azt a hatalmas ismeretlen világot, ami egyik pillanatról a másikra itt áll előtte és szemtelenül kelleti magát.

A gyerek fogalmi gondolkodásának előfeltétele, hogy konkrét, testi-érzékszervi tapasztalatai legyenek a nyelven kívüli valóságról. Ahogy ezek a tapasztalatok szépen megtöltik az addig üresen tátongó fogalmi tégelyt, úgy öltöznek ezek a tapasztalatok és gondolatok (egyre absztraktabb, általános fogalmak) nyelvi burokba.
Nem véletlen tehát, hogy a nyelv számos olyan tapasztalatot tükröz, amely ahhoz kötődik, ahogy testbe született lényként a fizikai világban éljük le életünket. És micsoda túlélő az ember! Élete során hányszor szakadt már meg a szíve szerelmi bánatában vagy hányszor állt keresztbe a szeme egy fárasztó nap után! 

Kemény fából faragtak bennünket.

Irodalom:
Kövecses Zoltán 2005. A metafora. Typotex Kiadó.
Balázs Géza 2006. A magyar frazémák szövegtipológiája In: 101 írás Pusztai Ferenc
tiszteletére. szerk.: Mártonfi Attila, Papp Kornélia és Slíz Mariann. Argumentum, Budapest.
Mérei Ferenc -- V. Binét Ágnes 2006. Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest.


2016. március 11., péntek

Életünk része: a metafora

A metafora szó elhangzásakor hajlamosak vagyunk egyből a középiskolai irodalomórákra és az ott elemzett magasröptű irodalmi művekre gondolni. Nem véletlenül. Az iskolában ugyanis jól a fejünkbe verték, hogy a metafora olyan szókép, mely „két fogalom, jel, jelentés azonosítása valamilyen közös jegy (pl. hasonlóság) vagy érintkezés” alapján. Ennek egyik első iskolapéldája volt a „piros levéltől vérző venyigék” szókapcsolat Kosztolányi Októberi táj című verséből. De amilyen szépen bebifláztuk, érettségi után olyan gyorsan ki is radíroztuk az agyunkból ezt a tudást, hogy aztán hasznosabb dolgokra fordítsuk szellemi energiáinkat. A metafora ugyanis – gondolják ma is sokan – csupán az irodalmi nyelv sajátja.

Az utóbbi évtizedek nyelvészeti kutatásai azonban rávilágítottak arra, hogy a metafora nem pusztán nyelvi díszítőelem és nem csupán a szeszélyes költőelmék szüleménye, hanem annál sokkal elemibb dolog. Kövecses Zoltán A metafora című könyvében számos példán keresztül szembesíti az olvasót azzal, hogy mindennapi kifejezéseink jelentős része metaforákon alapul. Vegyünk néhány példát!

Ott vagyok, ahová el akartam jutni az életben.
Válaszút előtt állok.
Sok mindenen ment keresztül az életben.
Reméljük, hogy gyermekeinknek hosszú életpályájuk lesz.

A példák alapján látható, hogy az élettel kapcsolatos kifejezések az utazás fogalmával kapcsolódnak össze a magyar nyelvben. Ennek oka Kövecses szerint a következő: „az élet mint absztrakt fogalom megértését egy konkrétabb fogalom, az utazás fogalmának felhasználása segíti elő”. Sőt, az életről csak úgy tudunk fogalmat alkotni, ha azt utazásként képzeljük el, mivel az élet fizikai értelemben nem ragadható meg, míg az utazás minden napos fizikai tapasztalat a földi halandó számára. Ezt a nyelvi jelenséget, amikor egy fogalmi tartományt (élet) egy másik fogalmi tartomány (utazás) segítségével értünk meg, a kognitív nyelvészek fogalmi metaforának (az élet egy utazás) nevezik, hiszen az elvont dolgokról való fogalomalkotást segíti elő. Ezt a jelenséget először amerikai nyelvészek fedezték fel az angolban, de a világ valószínűleg összes nyelvében, így a magyarban is jelen van.


Mindez nagyon szép és jó – mondhatnák a szkeptikusok – de azért annyira nem lehet gyakori jelenség ez a fogalmi metafora, hogy túl sokat foglalkozzunk vele. Az ő figyelmükbe ajánlanám a következő példákat. A falja a könyveket és a szellemi táplálék kifejezések például jól mutatják, hogy a gondolatokat nyelvi kifejezéseinkben ételekként azonosítjuk, a gondolatok feldolgozása pedig a táplálkozás folyamatának felel meg (pl. ezt a sok tényt nehezen emésztettem meg). De említhetünk itt olyan mindennapos kifejezéseket is, mint a megcsapja az áram (ahol az áramütéssel járó kellemetlen behatás az ostorcsapás fizikai valóságán keresztül érthető meg) vagy puskaporos a hangulat (ahol a hangulat egyfajta hadszíntér). A sort természetesen hosszan folytathatnánk.

Mégse haragudjunk a magyartanárunkra, hogy mindezt nem tudtuk meg tőle. Bár a fogalmi metafora sok száz éve jelen van a nyelvünkben, csak nemrég fedezték fel a nyelvészek, így még sokáig nem lesz benne sem a nyelvtan-, sem az irodalomkönyvekben. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a fogalmi metaforák a nyelv beszélőinek fejében öntudatlanul jönnek létre és válnak a mindennapi nyelvhasználat részévé – ami újabb jele annak, hogy az emberi elme csodákra képes. Nem kell hát feltétlenül íróknak és költőknek lennünk ahhoz, hogy metaforákat használjunk, hiszen a metafora gondolkodásunk egyik igen fontos építőköve.

dr. Mohácsy Károly: Irodalom I. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 1999.
Kövecses Zoltán: A metafora: Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe, Typotex, Budapest, 2005.