Farsang farkán

Mi jut eszünkbe a farsang szóról? Eszem-iszom, dínomdánom, buli, zene, tánc, mulatság, báli szezon, színes kavalkád, busójárás, velencei karnevál, és még sorolhatnánk. A farsang hagyományosan vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tart, ugyanis ekkor veszi kezdetét a húsvétot megelőző (és azt előkészítő) negyvennapos böjt.

A farsang jelentősége mára erősen megkopott. Ennek oka javarészt a felgyorsult élettempó és keresztény hagyományok jelentős térvesztése. A modern ember ebből is azt tartotta meg magának, ami számára a legkényelmesebb: buli, ahogy a csövön kifér, akár hamvazószerda után is! Pedig őseink számára a farsang még egészen másfajta jelentőséggel bírt, különösen az eladósorban lévő leányok várták dobogó szívvel az évnek ezen időszakát. Hogy pontosan miért is volt a farsang különleges őseinknek, arról sokat elárulnak a fennmaradt szólások és közmondások. Nézzük meg, hogy mi mindent őriztek meg számunkra a régi korok embereinek életéből!

Míg napjainkban a fiatalok ismerkedésének, szerelmi kalandjainak csak a szülők regulázó szavai vagy a fiatalok munkahelyi kötelezettségei szabnak gátat, addig a hagyományos falusi kultúrában a farsangi időszak volt az ismerkedés, leánykérés, házasodás ideje. Úgy tartották, hogy aki farsangkor nem talál magának párt, annak a következő farsangig kell várnia újabb lehetőségekre. Ezt a gondolatot őrzi a kimaradt a farsangból szólás: eredetileg arra utalt, amikor egy lánynak abban az évben nem sikerült férjhez mennie, de ironikusan arra is szokták mondani, aki (a farsangtól függetlenül) kimaradt valami jóból. Érdekes módon találkozhatunk olyan nyelvben konzervált vélekedéssel is, ami mindennek ellentmond. A farsangon kívül is esik leányvásár közmondás például vigasztalja a pártában maradt lányokat, hiszen még találhatnak maguknak párt az év folyamán, a farsangi időszak után is. Itt is megfigyelhető a népi bölcsesség átvitt értelemben való használata: azok számára is vigasztalásul szolgálhat, akik azt hitték, hogy valamiről lemaradtak.

Ugyancsak a télutó ismerkedős-házasodós jellegét örökítette meg a koros szegény lánynak mindig rövid a farsang közmondás. A pártában maradt lányok bántó kigúnyolása ez, hiszen annak a hajadonnak, aki szegény is, meg már idős is, nem lehet elég hosszú a farsang a pártalálásra. Ugyanakkor a szép hozománnyal rendelkező leányoknak kevésbé kellett aggódniuk a férjhez menés miatt, erre utal a gazdag leánynak böjtben is esik farsang. Tágabb értelemben azt is jelenti ez a bölcsesség, hogy a gazdagok mindent megkaphatnak, hiszen pénzen minden megvásárolható. Sajnos nem tudjuk nem észrevenni, hogy ezek a régi bölcsességek nem éppen a romantikus szerelem oldaláról közelítenek a farsangi pártaláláshoz.

Léteznek azonban olyan télutóhoz kapcsolódó közmondások is, melyek már eleve metaforikusan értelmezik a farsanghoz kapcsolódó megfigyeléseket. A fent említett bölcsességekhez képest jóval elterjedtebb, a köznyelvben is meghonosodott mondás a minden farsangnak van egy böjtje, vagyis a jó után mindig valami rossz következik. Itt komoly tanító szándékot is felfedezhetünk a szavak mögött: a túlzásba vitt mulatást, lustálkodást vagy egyéb luxustevékenységet az ember jóval később nyögi, amikor az elpazarolt időre vagy pénzre valóban égető szüksége lenne. Hasonló gondolatot örökít meg a rövid farsangnak hosszú a böjtje közmondás, mely ugyancsak arra figyelmeztet, hogy a felelőtlen pazarlásnak rossz vége lesz.

Végezetül megemlítünk egy mára jórészt kihalt, népnyelvi szólást: farsang farkán csúszik a szán. Ebben kár lenne bármilyen bölcsességet keresni, mert nincs benne. A népnyelv a farsang három utolsó napját (a hamvazószerda előtti vasárnapot, hétfőt és keddet) nevezi farsangfarkának. Régen ebben a három napban volt a legnagyobb dínomdánom, hiszen már az ajtón kopogtatott a negyvennapos böjt. Hogy miért éppen a szán csúszott a farsang farkán? Feltehetőleg azért, mert a vidám farsangi hangulatú szánkózás is kedvelt mulatság volt a tánc és az eszem-iszom mellett.

Farsangfarka egyébként idén február 26. és 28. közé esik, március elsején pedig hamvazószerdával beköszönt a negyven napos böjti időszak. 

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 413.

Nyáron ruhádat, télen tarisznyádat

Mit lát a télből a modern ember? A szállongó hópihéket, ha kinéz az iroda ablakán? Karácsonyi égőket a szomszéd kerítésén? A legújabb kabátdivatot? Netán a fűtésszámlát? Mindez a télhez tartozik, mégsem mondhatjuk, hogy ennyiből áll a leghidegebb évszak. A fagy, a metszően hideg szél, a kevés napfény és a korai sötétedés mind-mind visszahatnak a mai ember hangulatára, de már korántsem határozzák meg az életünket olyan nagy mértékben, mint őseinkét mondjuk egy évszázaddal ezelőtt. Még akkor sem, ha a hőmérő higanyszála most mínusz húsz fok alá süllyed az ország számos területén.

Milyen volt a tél például a parasztság számára? A küzdelem ideje, mégpedig a bőr alá is bemászó, fagyos hideg ellen (nem volt például gázkonvektoruk, ami egy gombnyomásra meleget varázsolt volna, „csak” búbos kemencéjük). Ugyanakkor a tél a pihenés és szórakozás időszaka is volt az egész éves kemény mezei munka után (legfeljebb a fonás és a kukoricamorzsolás voltak a télre időzíthető tennivalók). A falu lakói sokkal szorosabb kapcsolatban éltek a természettel, mint mi, szinte együtt lélegeztek vele, így könnyebben meglátták a természeti erők és az emberek működése közötti kapcsolatokat. Ennek köszönhetjük azt a megannyi bölcsességet, amely ránk maradt őseinktől nyelvi fordulatokba zárva. Íme néhány népi mondás azok közül, amelyeket a zimankós évszak ihletett, de nagyrészt már kivesztek nyelvünkből!

A paraszti élet télen pihenősebb jellegével függ össze a télben éli világát a paraszt közmondás. Ekkor a ház körüli munkák és az állatok gondozása mellett jutott idő a szomszédolásra is. Nem véletlen, hogy a legtöbb népszokás a téli időszakhoz kötődik, és hogy a mulatságokat, lakodalmakat is ilyenkor tartották. Ugyancsak ide kapcsolódik a télen kapálna, nyáron fonna szólás, melyet a lusta, dolgozni nem akaró emberre mondtak. Leginkább azokat a lányokat, asszonyokat gúnyolták így, akik mindig azt akarták csinálni, amit éppen nem lehetett, hogy ezzel leplezzék lustaságukat.

Az ember téli, illetve nyári szükségleteinek kontrasztjából született a következő szólás: télben két szakács, egy kulcsár, nyárban két kulcsár, egy szakács. Ez a nyelvünkből sajnos már kiveszett mondás a modern ember számára talán rejtjeles üzenetként hat, pedig csupán egy egyszerű megfigyelést tartalmaz: az ember télen többet eszik, nyáron pedig többet iszik. Ugyancsak a test téli és nyári igényei ihlették azt a bölcsességet, hogy Télen kenyeredet, nyáron ruhádat el ne hagyd! E közmondásnak számos változata élt és helyenként még ma is él az idősebbek emlékezetében, pl. Se télben szalonnát, se nyárban bundáját el ne haggya az okos. Még e sorok írója is emlékszik, hogy megboldogult nagyapja a következő szavakkal okította, ha nyári estéken nem tartott magánál egy könnyebb kardigánt a hűvös ellen: Nyáron ruhádat, télen tarisznyádat el ne hagyd! Valóban megszívlelendő tanács, hogy ha éppen nem otthon tartózkodunk, akkor télen az ennivalóra, nyáron a melegebb ruhára kell jobban odafigyelnünk. Tágabb értelemben a fenti közmondás azt tanácsolja, hogy mindig előre készüljünk fel a váratlan helyzetekre.

Léteznek olyan népi bölcsességek is, melyek nem kapcsolódnak szorosan a parasztság téli életmódjához, hanem már egy elvontabb jelentést hordoznak. Hét tél, hét nyár megpróbálja őket – mondták az idősebbek, ha két fiatal összekerült a faluban. Egy-egy település zárt közösségében minden párválasztást nagy érdeklődés kísért, sőt, a házasság első éveiben is árgus szemmel figyelték, hogy sikerült-e például a fiatalasszonynak beilleszkednie az új családba. Akár jól kijöttek, akár veszekedtek az ifjú házasok, az idősek csak legyintettek, hogy majd hét tél, hét nyár, és aztán kiderül, hogy a fiatalok kiállták-e a házasság próbáját. Ugyancsak elvontabb jelentést hordoz az a bölcsesség, hogy a tél tél, de a szél szél. Ez a számunkra talán egyszerű szóismétlésnek tűnő közmondás arra utal, hogy a nehézségekhez (például a télhez) hozzá lehet szokni, hiszen nem éri az embert felkészületlenül, ám a váratlan nehézségekkel (például a hirtelen feltámadó, jeges széllel) szemben az ember jóval védtelenebb. Mindez igaz az élet viharaiban is.

Vajon ezek a „téli” szólások és közmondások számunkra is bírnak még hasznos információkkal? Mindenképpen, mert bár életmódunk (például a munkavégzésünk) részben függetlenedett a természet körforgásától, testünk és lelkünk igenis kölcsönhatásban van az évszakok ciklikusságával. Így például nem túl célszerű hideg téli időben fogyókúrázni (télben két szakács, egy kulcsár), nyáron kiskabát vagy kardigán nélkül elindulni (nyáron ruhádat, télen tarisznyádat el ne hagyd), és rosszul időzített tevékenységeket végezni, mondjuk télen paradicsomot ültetni. J

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 1349.

Lesz még nekem karácsonyom

A népi hagyományban a karácsonynak kiemelt szerepe volt. Népszokások, hiedelmek, étkezési megkötések egész garmadája kapcsolódott ehhez az ünnepkörhöz. Bár az akkoriban komoly jelentőséggel bíró rituálék mára hagyománnyá szelídültek, nyelvünk számos ezzel kapcsolatos népszokást, népi megfigyelést őriz, melyek szólások és közmondások formájában élnek tovább. Lássuk, hogy melyek ezek!

Három olyan népi megfigyelést emelnénk ki, melyek az időjárással kapcsolatosak, és máig élénken élnek a magyar nyelvben. A fekete karácsony, fehér húsvét közmondás tulajdonképpen azt állapítja meg, hogy ha karácsonykor (vagyis amikor az ideje van) nem hullik hó, akkor húsvétkor bizonyosan fog, de legalábbis nagyon hideg lesz. Ugyanezt a megfigyelést sűríti magába a meleg karácsony, hideg húsvét. A majdani karácsonyi klíma megjóslását segíti a Katalin kopog, karácsony locsog közmondás: ha november 25-én, Katalin napján fagy van (kopog a jég), akkor karácsonykor enyhe, lucskos, sáros idő várható. Az évszázados tapasztalatok igazolták ezeket a természeti megfigyeléseket.

A paraszti kultúrában a karácsonyt a húsvéthoz hasonlóan böjt előzte meg, amikor bizonyos napokon következetesen tartózkodtak a húsfogyasztástól. Mivel ez a nagyböjthöz képest rövidebb és kevesebb lemondással járó időszak volt, ezért kisböjtnek vagy adventböjtnek is nevezték. Nem csoda hát, hogy nagy várakozás előzte meg Krisztus születésének ünnepét, amikor jókat lehetett enni, jöttek a betlehemesek, és a fiúk mehettek kántálni a házakhoz. A felfokozott várakozás és az ünnep kellemes volta csakhamar elszakadt a szó szerinti jelentéstől, így a karácsony nyelvünk kognitív metaforáiban olyan jó, boldog időszakot jelöl, amelyre sokat kell várni, de megéri. Így a lesz még nekem karácsonyom szólást „lesz még nekem jó dolgom” értelemben használták, ma azonban csak ritkán hallhatjuk, és inkább az idősebb korosztály képviselőitől. Ugyanezt a jelentést hordozza az ismertebb, és egyben megengedő, kedveskedő szólás, a neki is legyen egyszer karácsonya, melyet „legyen már egyszer neki is jó dolga, hadd örüljön” értelemben használnak. Ironikusabb, kétkedést kifejező a következő szólás: az lesz soká, meg a karácsony. Jelentése: abból a dologból, amire ezt mondják, nem lesz semmi, vagy legalábbis nem egyhamar. Ez a mondás a karácsonyt a nagyon sokára elérkező dolgokkal azonosítja.

Népszokást említ a késő karácsony után kántálni kifejezés. Karácsony napján volt szokás, hogy a legények vagy a fiatal fiúk kántáltak, vagyis házról házra jártak és beköszöntek az ottlakókhoz, majd karácsonyi énekeket énekeltek és jókívánságokat mondtak. Cserébe süteménnyel vagy más elemózsiával kínálták őket. Ezt a közmondást olyankor használják, ha valaki egy már megtörtént esemény után, megkésve akar segíteni vagy kér segítséget valamilyen probléma megoldásában. Ugyancsak jellemző, karácsony idején végzett tevékenységet örökít meg a kapós, mint karácsonykor a famozsár szóláshasonlat. Az ünnepi étkek, sütemények gyakran tartalmaztak mákot és diót, ezért karácsony idején sokat volt használatban a famozsár. Nem véletlen tehát, hogy ezt a kifejezést tréfálkozva használták olyan dologra (vagy akár személyre), amire hirtelen nagy igény mutatkozott.

Hogy az ünnepkör talán legjellemzőbb, központi objektuma se maradjon ki a sorból, nyelvelő időutazásunkat egy karácsonyfás mondással zárjuk. A ma is közismert, úgy néz ki, mint egy karácsonyfa szóláshasonlatot lényegében „ízléstelen, giccses” értelemben használjuk ironikusan, főként nőkre. Ez a szólás abból alakulhatott ki, hogy a karácsonyfákra gyakran mindenféle díszt felaggatnak, és ezek nem feltétlenül passzolnak egymáshoz. De legyen bár kicsit szedett-vedett vagy giccses, mégis mindenkinek az otthoni karácsonyfája a legszebb.

_{A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris}

"Haláli" közmondások

Ha elérkezik az október vége, november eleje, akkor eljött az idő, hogy kedves halottainkra emlékezzünk. Még ezzel együtt is gyakran tapasztalhatjuk, hogy a mai kor embere számára a halál sokszor tabu, de legalábbis kellemetlen téma. Pedig az egy vagy akár két századdal előttünk élt elődeink életében az elmúlás az élet természetes velejárójaként jelent meg - természetesen a halálhoz kapcsolódó babonákkal és hiedelmekkel együtt.

Ma már közhelyként emlegetjük, hogy régen az idős vagy beteg emberek, nem ritkán gyerekek, az otthonukban betegeskedtek és haltak meg, sőt, a halott felravatalozására is az otthon falai között kerülhetett sor. Így a halál a családi élet része volt, a különböző korú családtagok közvetlen tapasztalatokat szerezhettek az elmúlásról. Ezek a tapasztalatok szép lassan beépültek a közmondásokba, és már nem csak a halállal kapcsolatos szituációkra vonatkoztatták őket, hanem akár tréfálkozás közben is előkerülhettek. 

A halállal kapcsolatos egyik alapvető tapasztalat a véglegesség, visszafordíthatatlanság. Ezt a gondolattársítást őrzi a halottat nem hozzák vissza a temetőből közmondásunk, mely arra figyelmeztet, hogy senki se akarja meg nem történtté tenni, ami megtörtént, és amin már nem lehet változtatni. Utalhatunk vele komoly, visszafordíthatatlan életeseményre, de baráti társaságban viccelődve is használhatjuk, például ha valamit illetéktelenül felfaltunk. 

A jó halottnak semmi baja sincs - mondták vigasztalásul az elhunyt hozzátartozóinak, hiszen aki meghalt, az már békességben van, nem kínozzák földi szenvedések. Ugyanakkor a halottnak más tekintetben is kijárt a nyugalom: a hagyományos közösség komolyan gondolta, hogy az elhunyt nyugodjon békében. A néphagyomány számos szokást megőrzött, mely az eltávozott lélek visszatérését volt hivatott megakadályozni. Ezek egyike, hogy nem illett felemlegetni az elhunyt rossz tulajdonságait. Tehát: halottról jót vagy semmit.

Végül lássunk egy olyan közmondást, mely csak közvetetten kapcsolódik a halállal kapcsolatos tapasztalatokhoz. Minden halottnak kijárt az alapvető végtisztesség, így a szemfedő és az elhantolás - míg a temetés már nem minden esetben. A szemfedő tehát alanyi jogon kijárt minden elhunytnak, a múltjára való tekintet nélkül. Halottról szemfödelet, koldustól botot - mondták megrovóan és elítélően azokra, akik megfosztották az embereket a számukra legfontosabb, legalapvetőbb dolgoktól (is).  

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 552-554. old.

Akkor szüret!

Ha ősz, akkor betakarítás, gyümölcsszedés, szüret. A városi ember mindebből talán csak annyit vesz észre, hogy bizonyos gyümölcsökből több és olcsóbb, mindenekelőtt pedig magyar kerül a boltok polcaira. De mit jelentett ez a régieknek, a földből élőknek, akik ekkor gyűjthették be hosszú hónapokig tartó munkájuk eredményét? Ezt próbáljuk feltérképezni néhány szólás, közmondás segítségével.

Ha nem jöttek össze a dolgok

A parasztember munkája igencsak ki volt szolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Ha a jég elverte a termést, vagy a vártnál hamarabb jött az őszi hideg idő, a gazdának bőven volt miért szomorkodnia. Ezt a meghatározó, egyben nyomasztó élményt őrzi egyik − mára már − ritka szóláshasonlatunk: búsul, mint kinek szőlőjét megcsípte a dér. Ugyancsak a rosszul sikerült termés negatív, akár tragikus következményeit összegzi a következő közmondás: szűk szüret, szűk aratás, egész ház bomlás. Vagyis ha egy évben nem sikerült sem az aratás, sem pedig a szüret, akkor a következő év jó eséllyel éhezéssel telt a család számára, alapjaiban ingatva meg a gazdaság és tagjainak életét.

Amikor volt minek örülni 

Ezzel szemben a bő termés bőven adott okot az örömre, ünneplésre. Nem hiába mondták, hogy rohadt szőlő, dűlt gabona, tavalyi asztag nem szerez szükséget, hiszen ha valakire rámaradt a túl sok termés, az semmiképpen sem járt rosszul, még akkor sem, ha kicsit megrottyant a feleslegessé vált termény. Ugyanakkor nem mindig csak a szerencsén, időjáráson múlt, hogy milyenre sikerül a betakarítás. A gondos, hozzáértő munka elismerése, egyben a jó szüret értékének méltatása a szőlőben is terem arany közmondásunk.

Távolabbról kapcsolódik a szürethez a lesz még szőlő, lágy kenyér. Ezt mondták vigasztalásként, biztatásként annak, aki azt hitte, hogy már nem lesz jobb a helyzet. Itt a szőlő a bőség, a jólét, vagyis a jól sikerült szüret metaforájaként jelenik meg.

A sort egy tréfás, régies felkiáltással zárjuk, egy bizarr ötlettel egybekötve. Ha népiesen akarjuk kifejezni, hogy minden nagyszerű, akkor a „minden rendben!” helyett úgy is felkiálthatunk: akkor szüret! Lehet, hogy furcsán néznek majd ránk a buszon, de legalább kimutattuk, hogy értékeljük a napi munka gyümölcseit − bármit dolgozzunk is. :) 

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 601-602. és 995. oldalak. 

Szeptember szép ember

A nyelv, melyet őseink hagyományoztak ránk, megannyi régi bölcsességet, megfigyelést, szófordulatot őriz. Ha nem hagyjuk, hogy nyomtanul eltűnjenek a történelem és az idő útvesztőiben, letűnt korok ma is friss és aktuális üzeneteinek lehetünk birtokosai, de legalábbis ízelítőt kaphatunk a régiek gondolkodásmódjából, szófordulataiból. Ezt bizonyítják a magyar nyelvben − egyre fakuló, és eltűnőben lévő, de még − fennmaradt, ősszel, illetve őszüléssel kapcsolatos szólások és közmondások is.

Ősz fejnek süveget vess − így szól egyik régies és ritka szólásunk. Bár ez a mondás nem a telet megelőző, hűvösödő évszakról fogalmaz meg bölcsességet, közvetetten kapcsolódik hozzá, hiszen a hajkorona őszülése, vagyis az öregség régóta összefonódik az ősszel, azaz az elmúlás évszakával. Ez a szólás egyébként egyfajta figyelmeztetés a fiatalabb korosztály tagjainak, hogy az idősebb embernek meg kell adni a tiszteletet, melynek jeléül illik kalapot (süveget) emelni.

Van itt mind őszi, mind tavaszi − avagy „van itt minden”. Ez az ugyancsak ritka és régies szólás már valóban az őszhöz kapcsolódik, és általában családokra vagy gazdákra mondták. Akinek volt ott mind őszi, mind tavaszi, azt nem kellett félteni a szegénységtől, hiszen őszi és tavaszi gabonát is betakaríthatott. Mondták ezt egyrészt a gazdák büszkén saját magukra, a jó gazdálkodó magabiztosságával, de elhangozhatott némi irigységből is, ha a szegényebbek mások módos háztartását látták.

Mindhárom őszi hónapot magába foglalja a következő, feltehetően népi kalendáriumból származó bölcsesség: szeptember szép ember, október csúf ember, november rossz ember. Az év első három „emberes” hónapjáról (lévén a negyedik a december) megfogalmazott időjárási szabály lényegében csak annyit mond, hogy az általában kellemesen száraz, napos őszelő után a hideg, nedves év vége igencsak kellemetlenül hat. Ezért aztán élvezzük ki az ősz eleji napsütést, amíg csak lehet!

A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris

Se hideg, se meleg

Légkondi és központi fűtés ide vagy oda, a mai ember is megérzi, ha az idő váratlanul túl hidegre vagy túl melegre fordul. Őseink nálunk lényegesen jobban ki voltak szolgáltatva az időjárás viszontagságainak, így a hideg és a meleg fogalma már az ő esetükben is jóval túlmutatott a szavakhoz társuló hőérzeten, ami remek táptalaj a fogalmi metaforák kialakulásához. Milyen, a mindennapi tapasztalatokhoz kötődő népi metaforák, bölcsességek szunnyadnak a magyar nyelvben a hideg és meleg szavakkal kapcsolatban? Erre keressük a választ.

A természet körforgásának és az élet szakaszainak tapasztalata alapján a paraszti kultúrában sajátos képzettársítások alakultak ki a hideg és a meleg kapcsán. A meleg – legtermészetesebb forrásából adódóan − a tűz fogalmával, illetve az élet-halál ellentétpárban az élettel fonódott össze. Utóbbi kapcsolatot örökíti meg a melegen kezdette, hidegen végezte közmondás^*, mely mára kiveszett nyelvünkből. Ez lényegében az élet rövid összegzése, és azon a tapasztalaton alapul, hogy születéskor meleg, míg a halál beálltával hideg az ember teste. Átvitt értelemben a közmondás arra is utalhat, hogy mindenki ugyanúgy kezdi és végzi az életét, rangtól és vagyontól függetlenül. A tűz és a meleg metaforizálódott kapcsolatát őrzi az odahúzódik, ahol meleget érez szóláshasonlat. A tűz közelében lenni átvitt értelemben annyit tesz, mint ott lenni, ahol a fontos dolgok történnek. Így aki (metaforikus értelemben) meleg helyen van, az ott tartózkodik, ahol a jó dolgok történnek, ahol segítséget kaphat.

Érdekes módon a hideg tapasztalata és fogalma elsősorban szólások, és csak kisebb részben közmondások ihletője a népnyelvben. Ilyen közmondás például a régies és igen ritka ki hideget ad, subát is ad hozzá. Ennek jelentése a következő: ha az életben nagy szenvedést kell elviselnünk, akkor erőt is kapunk hozzá, vagyis a sorsba vetett bizalom fogalmazódik meg ebben a bölcsességben.

A hideggel kapcsolatos szólások általában valamilyen negatív állapotváltozásra utalnak. Akit hidegre tesznek, azt börtönbe csukják, akit a hideg leli valamitől vagy valamiért, az nagyon szeretne vagy épp nagyon nem szeretne valamit, valakit. Ez a két szólás viszonylag ismert, a köznyelvben ma is megtalálhatóak, ám az utóbbi jelentésszűkülésen ment keresztül: ha valakit a hideg lel, azt ma inkább arra mondjuk, hogy irtózik valakitől, valamitől. Ugyancsak ma is használatos a végigfut a hátán a hideg szólás. Ezt régen és ma is arra mondták, amikor hirtelen rossz hír vagy kellemetlen személy megjelenése esetén valaki megborzongott a meglepetéstől, esetleg undortól.

Jóllehet a hideg és a túlzott meleg önmagukban kellemetlen érzetet jelentenek, és a való életben sokszor inkább a langyos dolgokat kedveljük, mégis erősen negatív jelentéssel bír a se hideg, se meleg kifejezés. Ezt általában olyan emberekre mondták és mondják még ma is, akik nem mernek állást foglalni, valódi véleményt mondani, így kiismerhetetlennek bizonyulnak. Érdekesség, hogy ez a kifejezés a Bibliában is olvasható: „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek számból” (Jel 3:15-16)^**.

Mint láttuk, a hideg elsősorban a hirtelen és általában negatív változásokkal, míg a meleg az élet és a tűz (ezen keresztül pedig a pozitív dolgok) közelségével fonódott össze a népnyelvben. Augusztus eleje lévén mi is reménykedhetünk, hogy az idei nyár még jócskán tartogat számunkra napfényes, meleg napokat. :) 

^{* A népi bölcsességek és magyarázataik forrása: Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris, 601-602. és 995. oldalak.}

^{** A bibliai részlet forrása: Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat, Budapest 2009.}

Nyáron szánt, télen szalmakalapot

Forró napsütés, hőség, napozás, strand, fürdés, nyaralás, tengerpart, Balaton, kertiparti, szabadság - ilyen és ehhez hasonló kifejezések jutnak eszünkbe, ha a legmelegebb évszakra gondolunk. Őseinknek azonban nem csak és nem elsősorban a szabadtéri élvezetekkel kapcsolatos szavak jutottak eszükbe, ha a nyárról esett szó: számukra ez az évszak a kemény munkát, a betakarítást, a téli hónapokra való felkészülést jelentette. Nem véletlen, hogy a paraszti kultúrában általában farsangkor tartották a lakodalmakat, hiszen nyáron kevésbé volt idejük mulatni, mint a viszonylag tétlen, fagyos hónapokban. Lássuk, hogy milyen bölcsességeket, szófordulatokat őrzött meg számunkra nyelvünk a régi időkből!

A nyár fogalmához a népnyelv számos szólást rendel. Annyi, mint nyárban a napfény, mondták, ha valamiből sok volt a háznál vagy a faluban. Ha valami úgy ment, mint nyáron a szánka, akkor az a dolog sehogy sem akart alakulni vagy haladni. Azt is mondták az izzadó embernek, hogy nehéz nyáron a szamárbőr, hiszen a földi halandó ilyenkor minden ruhadarabot ledobna magáról. Népi bölcsességre is utal a következő két szólás. Ha valakire azt mondták, hogy nyárban szaggatja a téli subát, akkor ezzel rosszallásukat fejezték ki, hogy az illető nem akkor használ valamit, amikor annak ideje lenne, vagyis idő előtt elpocsékolja azt. A lusta embert pedig a következő módon figyelmeztették arra, ha nyáron tétlenkedett és nem tett félre semmit télire: majd megkérdezik, kit szolgált kend a nyáron.

Emlékszünk még a tücsök és a hangya meséjére? Bizony a magyar népnyelv is megőrzött jópár olyan közmondást, amely arra figyelmeztet: nyáron dolgozni kell, hogy télire is maradjanak tartalékaink. Ilyen bölcsesség a nyáron ruhát, télen kenyeret nem jó otthon hagyni, melynek számos változata él (például Nyáron subádat, télen kenyeredet el ne feledd! vagy Nyáron ruhádat, télen tarisznyádat el ne hagyd!). Ezt leginkább az útnak indulónak mondták jó tanácsként, hogy nyáron gondoljon a hűvösebb időre, télen pedig az élelemre. Nyáron csináltass szánt, télen szalmakalapot vegyél! – ezekkel a szavakkal intették egymást az emberek, hogy a teendőkről előre kell gondolkodni, nem pedig akkor, amikor már szükség lenne az adott dologra. Bár az életmódbeli és fogyasztási szokások megváltozása miatt ez a közmondás mára inkább metaforikus jelentéssel bír, továbbra is az előrelátó, gondos életvitelre biztat. Ha jól belegondolunk, a fogyasztói társadalomban sem elhanyagolandó gondolat ez: a következő télre legolcsóbban a tavaszi leárazások során készülhetünk (csak mi szán helyett ruhát szerzünk be). A nyár és tél fogalompárt már az emberi élet egészére vonatkoztatja az aki nyáron nem gyűjt, télen agg ebül bánkódik közmondás, hiszen az erővel teli fiatalkorban kell serényen dolgozni ahhoz, hogy az embernek öreg korára is legyenek tartalékai.

A kemény mezőgazdasági munkák ellenére a nyár viszonylag kellemes voltát örökíti meg további két közmondás. Szép időben a szabadban is lehet aludni, vagyis nyáron minden bokor szállást ad. Ezzel a régiek arra utaltak, hogy a távoli, elhagyatottabb vidékre igyekvőknek sem kell aggódni amiatt, hogy hol töltik az éjszakát. Télen nehezebb volt a megélhetés, és fűteni is kellett, így a szegény ember jobban szerette a nyarat, amit gyakran ki is mondott: többet ér egy nyár száz télnél. 

Jóllehet őseinkhez képest nekünk kevesebb (vagy csak másfajta) gondjaink vannak telente, azért be kell vallanunk, hogy már mi is nagyon várjuk, hogy beköszöntsön az igazi nyár! :) 

Forrás:

Szemerkényi Ágnes 2009. Szólások és közmondások. Budapest, Osiris