2016. június 26., vasárnap

Nyelvújítás "sportszerűen"

A nyelvújítás szó hallatán általában egyből Kazinczyra és társaira gondolunk. Tudjuk, hisz megtanultuk, hogy ők azok, akik 1772-től kezdődően tevékenykedtek azért, hogy a magyar nyelvben található idegenül csengő kifejezések helyett újonnan alkotott magyar szavakat terjesszenek el a magyarok körében. Ez a pennacsatáktól sem mentes nyelvújítási mozgalom azonban korántsem az egyetlen a magyar nyelv történetében. Talán meglepően hangzik, de hetven évvel ezelőtt is lezajlott nyelvünkben egy kisebb nyelvújítás. Akkor azonban nem néhány tucat tudós ember dugta össze a fejét, hogy az idegen szavak helyett új magyar kifejezéseket kreáljon, hanem egy sportújság leleményes szerkesztői fordultak újító kedvű olvasóikhoz.

A Nemzeti Sport 1931-ben „Tessék magyar szavakat keresni a sport fogalmainak kifejezésére” címmel pályázatot írt ki olvasói részére. A szerkesztők magyarításra javasoltak bizonyos idegen (főleg angol) eredetű sportszavakat, ezzel próbálták bevonni a sportkedvelő közönséget a sportnyelv magyarításáért folytatott küzdelembe. Később publikálták a lapban a pályázat győzteseit és az érdekesnek ítélt megoldási javaslatokat. A beérkező javaslatok véleményezését ekkor még kizárólag a lap munkatársai végezték, majd 1935-től nyelvészek is bekapcsolódtak a munkába. A megfelelőnek ítélt kifejezéseket az újságírók felhasználták cikkeik megírásához, így próbálván elérni azt, hogy ezek a szavak bekerüljenek a sportrajongók (és a szélesebb közönség) szókincsébe.

Hogy miért volt erre szükség? A más nyelvekből a magyarba kerülő legtöbb sportterminus angol eredetű jövevényszó. Ezek a kifejezések (pl. sport, box, dopping, tenisz, tréner) a 19. század végéig közvetítőnyelvek (leginkább a német és a francia nyelv) segítségével nemzetközi szavakként kerültek a nyelvünkbe. A sport nyelve ekkor azonban még egy adott (felső) társadalmi réteg nyelve volt. Az 1910-es, 20-as évekre egyes sportágak (mint a kerékpározás és a foci) egyre népszerűbbek lettek, mivel a szélesebb néprétegek számára is elérhető szórakozási formákká váltak. Ez a változás irányította rá a figyelmet az idegen szavak aggasztóan magas arányára a korabeli sportnyelvben, és ez hívta életre a Nemzeti Sport nyelvújító kezdeményezését.

Több mint hetven év távlatából elmondhatjuk, hogy az 1930-as évek sportnyelvújítása sikeres volt. Egyes nyelvészek szerint 150, mások szerint körülbelül 200 új magyar sportszót köszönhetünk a Nemzeti Sport kezdeményezésének. Ez részben olyan szavakat jelent, amelyeket tényleg újonnan alkottak az olvasók, részben pedig olyanokat, melyek már megvoltak a nyelvünkben, csak korábban nem volt sporttal kapcsolatos jelentésük.

Egyes újonnan alkotott szavak teljesen kiszorították az angol eredetű kifejezést (pl. a dribliz helyébe lépő cselez), de olyan szópárokat is ismerünk, ahol a régi és az új szó egymás szinonimájaként él tovább. Utóbbira példa a drukker helyébe szánt szurkoló, illetve a center kiváltására szánt középcsatár. Esetenként a Nemzeti Sport olvasói által tett javaslatok annyira sikeresek voltak, hogy egyszerre akár 5-6 szinonima is elterjedt a nyelvünkben. Ez történt például a szintén süllyesztőbe szánt passzol ige esetében: ennek kiváltására javasolták a küld, átad, átdob, továbbít, átjátszik, adogat szavakat. A sors iróniája, hogy nem csak az új kifejezések, de az angol eredetű passzol is megmaradt a magyar sportnyelvben. Előfordult azonban, hogy az újítások nem szorították ki az idegen eredetű sportkifejezést. A gól (eredetileg angol goal) szót például nem váltotta fel a helyébe szánt dugó, amin ma már elnézően mosolygunk.

A sportnyelvújítás nemcsak eredményes volt, de ráirányította a figyelmet arra, hogy az idegen szavakat nem feltétlenül kell irtani a nyelvből és hogy a magyar nyelv ugyanolyan produktív, mint a korábbi évszázadokban. Részben a mozgalom eredményessége, részben a folyamatosan nyelvünkbe áramló idegen szavak miatt több nyelvész újabb nyelvújítást szorgalmas, különösen a szaknyelvek esetében. 

De addig is sokkal aktuálisabb feladatunk, hogy drukkoljunk vagy szurkoljunk a magyar fociválogatottnak az EB-n! :)

Felhasznált irodalom:
Pottyondi Nóra 1999. A labdarúgás szakkifejezéseinek változása a magyar nyelvben. Magyar Tudomány. 1359–1361.
Zsilinszky Éva 2005. Szókészlettörténet. In: Kiss Jenő−Pusztai Ferenc szerk. Magyar nyelvtörténet. Osiris. Budapest. 734.
Bánhidi Zoltán 1971. A magyar sportnyelv története és jelene. Sportnyelvtörténeti szótárral. Akadémiai Kiadó. Budapest. 153-158.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése