A nyelvtanulók sokszor megrökönyödve tapasztalják, hogy
bizonyos dolgok, melyekre az ő anyanyelvükben csak egy szó van, más nyelvekben
sokféleképpen kifejezhetők és fordítva. Bár ezek az idegen nyelvben található
kifejezések sokszor nagyon hasonló jelentést hordoznak, mégsem feltétlenül
szinonímák. Például a magyar fa szót a német és az angol is
kétféleképpen fejezi ki: míg a Baum és tree a fás szárú növényt,
addig a Holz és a wood szavak a faanyagot jelölik.
Példaként említhetjük az utazás fogalomkörét is. Az
angolban ugyanis a journey, trip, travel, cruise, tour
szavak mind valamiféle utazást jelölnek, ám ezek mind időtartamukban, mind
a megtett út hosszúsága alapján eltérnek egymástól. A trip például általában rövidebb utazást jelöl, mint a travel. Persze a magyarban is
beszélhetünk kirándulásról, túráról, nyaralásról, kóborlásról,
vándorlásról. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy az egyik nyelv
szegényesebb kifejezőkészséggel rendelkezik, mint a másik. Csak az okoz
nehézséget, hogy pl. az utazással kapcsolatos kifejezések az angolban és a
magyarban nem feleltethetők meg egymásnak maradéktalanul. Az angolban például
nincs igazán szó arra, hogy osztálykirándulás, a magyar nyelvtanulónak
pedig az jelent problémát, hogy a trip, journey és travel
szavakat lefordítani nem tudja, csak körülírni a jelentések közötti különbséget.
De mi okozza ezeket a különbségeket? Mindenekelőtt az, hogy a
nyelveket emberek beszélik, a különböző népekhez, nemzetekhez tartozó emberek
pedig nagyon eltérő körülmények között élhetnek. A beszélőket körülvevő anyagi
világot nevezzük nyelven kívüli valóságnak. Ez erőteljesen befolyásolja
azt, hogy a beszélők mit szeretnének egyáltalán kifejezni. Különösen igaz volt
ez az írásbeliség kezdete előtt. Gondoljunk csak bele: ami nincs a közvetlen
fizikai környezetemben vagy nem kell róla gondolkodnom, arra nem fogok
használni semmilyen szót.
A felismerést, miszerint minden nyelv más fogalmak alapján
osztja fel a világot, különös szeretettel hangoztatták a relativista nyelvészek
a huszadik század első évtizedeiben. Az elgondolás annyira lázba hozott néhány
kutatót, hogy egyes nyelvek szókincse körül egész mítoszok alakultak ki. Máig
közismert tévhit, hogy az eszkimó nyelvben több tucat kifejezés létezik a hó
különböző fajtáira, mivel az eszkimók a hó többféle megjelenési formájával
találkoznak nap mint nap[1].
Valójában azonban nekik sincs több hóval kapcsolatos szavuk, mint más
népcsoportoknak. A mítosz kialakulását egyrészt az okozhatta, hogy az eszkimó
nyelv nem egységes, így a különböző nyelvjárásokban eltérő szavakat használnak
a hó ugyanazon fajtájára. Másrészt úgy terjedhetett el ez a tévhit, hogy a
szakirodalmakban egymásra hivatkozgató antropológusok és nyelvészek
igyekezetükben elírtak egy-két számot…
Mindebből számunkra csak egy fontos igazán: ne lepődjünk meg,
és ne méltatlankodjunk, ha nyelvtanuláskor néhány kifejezést nem tudunk egy az
egyben lefordítani magyarra. Az angol Christmas pudding ugyanis nem
azonos a mi tejből főzött sűrű krémünkkel, hanem tele van aszalt gyümölcsökkel.
A szintén angolszász kultúrkörhöz kötődő Christmas crackert[2] pedig csak körülírni tudjuk, mivel nálunk
ilyen nincs. De aggodalomra semmi ok. Az angolok ugyanis a mi pörkölt, töltött
káposzta, lángos, töltött dagadó, aszú szavainkkal nem tudnak mit
kezdeni…
[1] Steven Pinker: A nyelvi ösztön:
hogyan hozza létre az elme a nyelvet? Typotex, Budapest, 1999. Ford. Bocz
András
[2] Az angolszász kultúrkörben
a december 25-i karácsonyi ebéd elengedhetetlen része. Magyar szemmel nézve egy
hatalmas, díszes papírba csomagolt szaloncukor, melyből kilóg egy madzag. A
madzag meghúzásakor a cracker nagyot pukkan és kihullik belőle valamilyen
kisebb ajándék, ami tipikusan papírkorona vagy egy rövid üzenet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése