A nyelvtanulók sokszor megrökönyödve tapasztalják, hogy
bizonyos dolgok, melyekre az ő anyanyelvükben csak egy szó van, más nyelvekben
sokféleképpen kifejezhetők és fordítva. Bár ezek az idegen nyelvben található
kifejezések sokszor nagyon hasonló jelentést hordoznak, mégsem feltétlenül
szinonímák. Például a magyar fa szót a német és az angol is
kétféleképpen fejezi ki: míg a Baum és tree a fás szárú növényt,
addig a Holz és a wood szavak a faanyagot jelölik.

De mi okozza ezeket a különbségeket? Mindenekelőtt az, hogy a
nyelveket emberek beszélik, a különböző népekhez, nemzetekhez tartozó emberek
pedig nagyon eltérő körülmények között élhetnek. A beszélőket körülvevő anyagi
világot nevezzük nyelven kívüli valóságnak. Ez erőteljesen befolyásolja
azt, hogy a beszélők mit szeretnének egyáltalán kifejezni. Különösen igaz volt
ez az írásbeliség kezdete előtt. Gondoljunk csak bele: ami nincs a közvetlen
fizikai környezetemben vagy nem kell róla gondolkodnom, arra nem fogok
használni semmilyen szót.

Mindebből számunkra csak egy fontos igazán: ne lepődjünk meg,
és ne méltatlankodjunk, ha nyelvtanuláskor néhány kifejezést nem tudunk egy az
egyben lefordítani magyarra. Az angol Christmas pudding ugyanis nem
azonos a mi tejből főzött sűrű krémünkkel, hanem tele van aszalt gyümölcsökkel.
A szintén angolszász kultúrkörhöz kötődő Christmas crackert[2] pedig csak körülírni tudjuk, mivel nálunk
ilyen nincs. De aggodalomra semmi ok. Az angolok ugyanis a mi pörkölt, töltött
káposzta, lángos, töltött dagadó, aszú szavainkkal nem tudnak mit
kezdeni…
[1] Steven Pinker: A nyelvi ösztön:
hogyan hozza létre az elme a nyelvet? Typotex, Budapest, 1999. Ford. Bocz
András
[2] Az angolszász kultúrkörben
a december 25-i karácsonyi ebéd elengedhetetlen része. Magyar szemmel nézve egy
hatalmas, díszes papírba csomagolt szaloncukor, melyből kilóg egy madzag. A
madzag meghúzásakor a cracker nagyot pukkan és kihullik belőle valamilyen
kisebb ajándék, ami tipikusan papírkorona vagy egy rövid üzenet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése